A hétvégén sem tétlenkedtek a Fejér vármegyei rendőrök, mivel Pákozdon egy korábban feltört, lakatlan ingatlannál kellett figyelniük, mivel az elkövető szerszámokat készített össze, így a tulajdonos ls a rendőrök kamerákat szereltek fel a tettenérés miatt.
Az elkövetőre nem is kellett sokat várni, a pákozdi férfi másnap megjelent, ahol a rendőrség elfogta. Az ingatlanból szeszes italokat készült eltulajdonítani, de korábban egy másik szintén lakatlan házból, fűkaszát és flexet lopott. Az okozott kár meghaladja a 360 ezer forintot.
A napokban a férfi bántalmazott egy idős, vele egy háztartásban élő nőt is. Gyanúsítottként kihallgatták, majd őrizetbe vették.
Nem ez volt az egyetlen bűneset az utóbbi időben, mivel Pusztaszabolcson egy helyi férfi megrongált egy éjszaka alatt egy gépkocsi karosszériáját, tükreit, mintegy 200 ezer forintos kárt okozva ezzel, büntetőeljárás indult a férfi ellen - írja a police.hu.
Egy 37 éves nő és egy 49 éves férfi pedig Dunaújvárosból ellopott egy Suzukit. A járművet megtalálták a rendőrök, de már a páros otthonában volt és szétszerelve. A Kunszentmártoni Rendőrkapitányság munkatársai elfogták az elkövetőket.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.