Nyolc méter mély kútba esett egy idős férfi

kút
PUBLIKÁLÁS: 2025. július 30. 16:20
Tűzoltók mentették ki a férfit.

Egy idős férfi kútba eséséről számolt be a Rakamazi Önkéntes Tűzoltó Egyesület Facebook oldalukon. Rakamazon esett bele a kútba a 65 éves ember a 8 méter mély kútba a Tél úton.

Fotó: unsplash

A Rakamazi egység egy mentőkötél segítségével kimenekítette a kútból. A férfi könnyedebb sérüléseket szenvedett, de a Nyíregyházi kórházba szállították vizsgálatokra.

Az önkéntes tűzoltó parancsnok elmondása alapján a riasztást reggel hat órakor kapták. 

Azonnal elkezdtük a felkészülést a vonulásra, amit a műveletirányításnak jeleztünk és 10 percen belül már indultunk is a helyszínre, ahol gyorsan felmértük a helyzetet, megnéztük mik a lehetőségeink, hogy van a kútba esett férfi, majd ennek megfelelően döntöttünk úgy, hogy mentőkötelet fogunk leengedni. 

A tűzoltók általi utasítások alapján fel tudta helyezni a mentőkötelet a férfi magára és felhúzták őt a mélyből - írja a szon.hu.

A férfi inni szeretett volna a kút vizéből, de a láncon igazítani kellett, így a kút felé hajolt, de megszédült és beleesett. A kút mélyén derékig ért a víz, kicsit ki is hűlt a férfi, körülbelül fél órán át lehetett odalent, miután egy szomszéd meghallotta a segélykiáltását.

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.