
Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság közölte, hogy kisebb tűz keletkezett Budapest VIII. kerületében, a Kerepesi úton, egy bevásárlóközpontban, ami minden bizonnyal az Arena Mall. Kiderült, hogy tömörített hulladék izzik, füstöl egy konténerben, egy elkülönített helyiségben – a fővárosi hivatásos tűzoltók oltják a tüzet.
Az Arena Mall közleményt adott ki:
Az Arena Mall külső üzemi területén 2025. július 30-án a délelőtti órákban kisebb tűzeset történt egy hulladéktömörítőnél. Az eset észlelését követően az áruház biztonsági szolgálata haladéktalanul intézkedett az épület kiürítéséről és megkezdte az oltást a hivatásos tűzoltóság kiérkezéséig.
A kiürítés mindössze 11 percig állt fenn, ezt követően a vásárlók visszatérhettek az épületbe. Az eset kapcsán személyi sérülés nem történt, veszélyhelyzet nem áll fenn, az elhárítással kapcsolatos tevékenységek és utómunkálatok csak az áruházon kívüli üzemi területet érintik.
Az eset okainak kivizsgálása a tűzoltóság bevonásával megkezdődött, az áruház a megelőzés érdekében minden lehetséges további intézkedést megtesz.
Köszönjük vásárlóink türelmét, az Arena Mall immár újra zavartalanul üzemel. Minden látogatónkat szeretettel várjuk!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.