Az Országos Mentőszolgálat rendszeresen oszt meg különböző tartalmakat a Facebookon. Hol valamilyen fontos információról, vagy éppen egy életmentésről. Most az utóbbi történt.
Mint az legújabb bejegyzésükből kiderül, szombaton egy Fejér vármegyei családhoz riasztották őket, miután szoptatást követően 2 hónapos kislányuk tónustalanná vált és kékes színű lett. A szülők azonnal mentőt hívtak, majd mentésirányító bajtársunk segítségével megvizsgálták a babát, aki már nem lélegzett.
A tapasztalt mentésirányító nagy erőket mozgósított és azonnal több egységet riasztott a helyszínre, miközben nyugodt, határozott hangon vezette végig a szülőket az újraélesztés lépésein. Bár a helyzet rendkívül megrázó volt, a család példásan helytállt: minden utasítást pontosan végrehajtottak, és így megkezdődhetett a küzdelem kislányuk életéért – még a mentők megérkezése előtt. Elsőként mentőgépkocsi, majd esetkocsi érkezett a helyszínre, bajtársaink átvették az életmentést, ami a szülők gyors reakciójának köszönhetően végül sikerre vezetett. Állapotstabilizálást követően a gyermek szállítását megkezdték bajtársaink, majd randevú-elv alapján találkoztak a Peter Cerny Alapítvány koraszülött-mentőegységével és ők vitték tovább a kislányt a kórházig, ahol stabil állapotban adták át
- derül ki az Országos Mentőszolgálat Facebook-oldalán közzétett posztból.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.