Közleményt adott ki az Air India a lezuhant gép miatt: súlyos döntést hoztak

Air India
PUBLIKÁLÁS: 2025. június 20. 09:15
A légitársaság súlyos döntést hozott a több száz életet követelő repülőgépszerencsétlenséget követően.

Nyolc nemzetközi járatát törölte az Air India légitársaság, miután úgy döntöttek, az egész Boening 787-8 Dreamliner típusú flottájukat átvizsgáltatják az egy héttel ezelőtti tragédia miatt. Közismert: az Air India Ahmebadadból Londonba tartó gépe 242 fővel a fedélzetén alig egy perccel a felszállást követően, feltételezhetően a ram légturbina meghibásodása miatt lezuhant. Ezért döntöttek úgy, hogy az adott típust visszavonják egy időre. Ezzel azonban több város légiközlekedési forgalmát is befolyásolják: Párizsét, Bécsét, Londonét vagy épp Dubajét. 

Aftermath Of The Air India Crash
Az Air India az összes Boeing Dreamlinerüket átvizsgálja  Fotó: Middle East Images via AFP

A légitársaság a katasztrófa mellett azzal indokolta a döntését, hogy kiterjesztett biztonsági intézkedeseket akarnak végrehajtani a flottán, ellenőrizni azok esetleg hibáit. Ez pedig annak is köszönhető, hogy az indiai légiforgalmi irányítás több járatukat is a földön tartotta, nem engedélyezte nekik a felszállást. 

Az Ahmebadadból indult Boeing 787-8 Dreamliner összesen 270 fő halálát okozta, miután tragikus módon a gép egy kollégiumi épületre zuhant rá. A járatnak egyetlen túlélője volt, Ramesh Vishvaskumar, aki a vészkijáraton menekült ki a lángoló roncsok közül. A hatóságok most arra próbálnak rájönni a két feketedoboz megtalálása után, hogy pontosan mi is okozta a tragédiát. Ezek kielemzése azonban hosszabb időt vesz igénybe, így az eredmény várhatóan csak három hónapon belül fog megszületni. 

Az adatok mindent elmondanak majd

 – közölte egy repülési szakértő, Amit Singh, kiemelve: a pilótafülkében történt hangröngzítések elemzése kulcsfontosságú lesz – írja a Mirror.

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.