Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a BorsRejtélyes körülmények között hunyt el a művészvilág egyik legmegosztóbb és legbevállalósabb alakja, Hilde Lynn Helphenstein. A Jerry Gogosian néven híressé vált, mindössze 40 éves influenszert a brazíliai São Paulo egyik luxusszállodájában találták holtan, nem sokkal azután, hogy plasztikai műtéten esett át. A helyszínelők gyógyszeres dobozokat és alkoholt találtak a holttest mellett, de az igazi dráma nem a hotelszobában, hanem a nő múltjában rejlik. Most előkerült egy megrázó vallomás, ami mindent megváltoztat.

Ez egy szekta volt
– írta a kaliforniai művész, akit még kislányként zártak be a szögesdróttal körbekerített intézetbe, pusztán azért, mert nehezen viselte a szülei válását.
A bentlakásos iskola falai között azonban nevelés helyett szisztematikus kínzás és nyilvános megaláztatás várta. Hilde legsötétebb emléke egy olyan büntetés volt, amit ép ésszel fel sem lehet fogni.
A kezelés, amit el kellett viselnem, magában foglalta azt is, hogy kényszerítettek, hogy megegyem a saját hányásomat több száz ember előtt, akik közben étellel dobáltak engem
– írta még életében Hilde a blogjában.
Egykori iskolatársa és barátnője, a 44 éves Meaghan Richter a New York Postnak megerősítette a horrorba illő jeleneteket. Elmondta, hogy Hilde a bekerülésekor a stressztől képtelen volt megtartani az ételt, de orvos helyett a személyzet terrorizálta – írja a Daily Star.
A személyzet egyszerűen kínozta őt. Kényszerítették, hogy egyen, és tartsa vissza a hányását
– nyilatkozta Meaghan, hozzátéve, hogy a zokogó lányt a földön rángatták végig a dühöngő nevelők.
Az influenszer hiába próbált segítséget kérni a szüleitől, az iskolában némasági fogadalmat kényszerítettek rá, a ritka hazatelefonálásokat pedig szigorúan figyelték a fegyőrként viselkedő tanárok. Hilde a halála előtt elismerte: a gyerekkori trauma örökre tönkretette a lelkét.
Az igazság az, hogy egy részem ott összetört, és attól tartok, soha nem fog meggyógyulni
– vallotta be utolsó írásainak egyikében a tragikus sorsú sztár.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.