Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a BorsHatalmas port kavart a közösségi médiában az a videó, amin egy floridai rendőr megbüntetett egy Katie nevű influenszert. A dolog szépséghibája csupán annyi, hogy a félkezű nő ellen vezetés közbeni mobilozás miatt indult eljárás. Bár a felháborító ügyet azóta ejtették, Katie most egy olyan meglepetést kapott a helyi cukrászdától, amitől azonnal tátva maradt a szája.

A hihetetlen történet még februárban kezdődött, amikor a Palm Beach megyei seriffhelyettes félreállította az autójával közlekedő nőt. A testkamera felvételei szerint a rendőr váltig állította, hogy látta a szabálytalanságot.
Elhajtott mellettem, miközben a jobb kezében tartotta és nyomkodta a telefont
– kötötte az ebet a karóhoz a zsaru.
Katie ekkor felemelte a jobb karját, megmutatva a rendőrnek, hogy nincs is jobb keze, majd nevetve megkérdezte: „Nyilvánvalóan nem. Nem akarja inkább annyiban hagyni a dolgot?” A rendőr azonban nem tágított, sőt, egészen odáig ment, hogy megkérte a nőt: esküdjön meg „Istenére”, hogy nem mobilozott. Amikor Katie erre ismét a hiányzó végtagját emelte fel, a hivatalos szerv csak annyit bírt mondani: „A másik kezét emelje fel!”
A felvétel futótűzként terjedt el az interneten, a felháborodás hatására pedig a hatóságok végül bizonyítottság hiányában ejtették a 116 dolláros bírságot. A sztori azonban itt még nem ért véget. A helyi Dairy Queen gyorsétterem ugyanis úgy döntött, stílusos és felejthetetlen ajándékkal lepi meg a környék hősét: egy egyedi készítésű tortát küldtek neki.
A fehéren tündöklő édességen egy ehető mobiltelefon és egy kézfej nélküli kar díszelgett, a tetejére pedig a rendőr által hajtogatott, azóta mémmé vált mondatot írták: „Istenemre mondom”.
Katie teljesen elképedt, amikor kibontotta a dobozt, és azonnal nevetésben tört ki.
Ó, ez nagyon jó! Ez sokkal jobb, mint amire számítottam. Ez tényleg csúcsminőség... a létező legjobb torta. Isten bizony, ez a legjobb torta!
– lelkendezett a fiatal nő.
Katie a People magazinnak elárulta, hogy a hatalmas felhajtást végül sikerült jó célra fordítania. A botrány után ugyanis webshopot indított a rendőr elhíresült mondatával ellátott pólókkal, a bevételek egy részét pedig egy gyermekkórháznak adományozza.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.