Van az a pont, amit egy anyai szív már csak azért bír el, hogy a gyermekének segíthessen. Zsuzsa pont egy ilyen helyzetben van: 14 éves lánya, Elizabet egy steril-boxban az életéért küzd, csontvelő-transzplantációra vár, közben kemoterápiát kap. Az édesanyának mindent fel kellett adnia: az otthonát, a munkáját. Ami a legfájóbb, még legkisebb gyermeke kezét is el kellett engednie egy hosszabb időre, hogy éjjel- nappal a beteg lánya mellett lehessen.

Nyolc évvel ezelőtt még idilli életet élt a kis család. Debrecen mellett, egy kis tanyán laktak, állatokkal foglalkoztak, nevelték a három gyereket. Aztán a férj elment és többé nem jött vissza, Zsuzsa ott maradt a gyermekeivel az erdő közepén.
Egyedül maradtam ott a három gyerekkel. A lakás az ő nevén volt, mennünk kellett. Hajléktalanszállótól kezdve minden volt...
- emlékszik vissza az anya.
A család végül egy átmeneti otthonban húzta meg magát.
Bár szűkösen, de együtt voltak. Akkor még nem sejtették, hogy a sors hamarosan újabb csapást mér rájuk. Egy még kegyetlenebbet.

Mindez két és fél éve kezdődött. Elizabet lába fájni kezdett, de az orvosok először csak ízületi gyulladásra gyanakodtak. Zsuzsa érezte, hogy ez több annál. Amikor a kislány már mozdulni sem tudott, anyukája a hátára vette és úgy cipelte be a kórházba. Ott megkapták a lesújtó diagnózist: leukémia.

Nyolc hónapnyi kemoterápia után úgy tűnt, győztek. Egy debreceni alapítvány segítségével sikerült albérletbe költözniük, mert az átmeneti otthonba a kezelések után nem engedhették volna el Elizát a kórházból. Csak steril körülmények közé mehetett. Úgy tűnt, kezd helyreállni az életük.
Eliza rendszeresen járt fenntartó kezelésre a kórházba, ahol mindent rendben találtak. Végre elkezdett nőni a haja, amit már nagyon várt, és újra járhatott iskolába, találkozhatott a barátaival, ami igazán felemelő érzés volt számára... De a sorsuk váratlanul ismét rosszra fordult. Tavaly novemberben, közvetlenül a kezelések vége előtt a rák visszatért, méghozzá egy sokkal agresszívabb formában.
Júniustól már felhívta a szegedi doktor úr a figyelmemet, hogy a sejtekkel gond van. Onnantól kezdve már sűrűbben jártunk vissza kontrollvizsgálatra, de még nem mutatkozott semmi. És akkor tavaly novemberben volt egy csontvelő mintavétel, és akkor abból kiderült, hogy az AML magas a rizikófaktorban. Ez az AML-betegség, ugyanúgy leukémia, csak igazából a felnőtteket támadja meg, vagy az olyan gyerekeket, akik már a közelmúltban részesültek kemoterápiás kezelésben
- mesélte elkeseredve az édesanya.
Teljesen összeomlottak, hogy minden kezdődik elölről. Elizabetet főleg lelkileg viselte meg, hogy nyolcadikosként a pályaválasztás előtt állt, amikor újra kórházba került. Az orvosok szerették volna megmenteni a jövőjét: egy műtéttel egészséges petesejteket fagyasztottak volna le neki, hogy felnőttként lehessen majd gyermeke, a meddőséget okozó sugárkezelés után is.

De a sors kegyetlen volt: két héttel ezelőtt Budapesten kiderült, hogy a kislány testében szepszis, egy súlyos fertőzés alakult ki. Azonnali műtétre volt szükség. Elizabetnek így sosem lehet saját gyermeke. A betegség ezt az álmot is elvette tőle. De ő megrázta magát: Elizabet nagyon erős lány, és tovább harcol az életéért.
Sajnos a gyógyulási idő nem engedte meg azt, hogy a petefészek mintavételt levegyük, mert akkor a transzplant kezdetére nem gyógyul meg kellőképpen. Úgyhogy ez is egy nagy veszteség volt mind a kettőnk számára, de túléltük. Mármint lelkileg mondom, hogy túléltük
- mesélte könnyeivel küzdve az édesanya.
Ez a második csapás szinte mindent lerombolt, ami fontos. Elizabetet Budapestre, a Szent László Kórházba kellett hozni transzplantációra. Zsuzsa tudta: ha bevonul a lányával a steril-boxba, nem tud többé gondoskodni a többiekről. Az egész családnak nehéz időszak ez, de mindenki csak arra gondol, hogy Eliza gyógyulása a cél.
A kisfiamat a húgomék nevelik most. Gyámhatóságnál le kellett mondanom róla erre az időre, máskülönben nem tudtuk volna elhelyezni egy másik iskolába. Nem is találkozunk...
- mondja szomorúan az anya.
A nagylány, a 19 éves nővér próbál helytállni a gimnáziumban, miközben izgul a húgáért. Elizának pedig a steril falak között nem a szabadság hiányzik a legjobban, hanem a testvérei.

A transzplantáció előtti napok voltak a legnehezebbek. A várakozás, a kemoterápia okozta rosszullétek, a fájdalom, a kiszolgáltatottság.
Most nullára leépítjük a sejtjeit, teljesen nullára. Mert amikor nullán van, akkor csöpöghet az idegen donoros csontvelő. És utána jön a felépülés.
Zsuzsa ott ül mellette és fogja a kezét a kezelések alatt is azon a pár négyzetméteren, és szinte fizikailag is átveszi lánya szenvedését.
Egész jól bírja Eliza. Egyik éjszaka égett a teste a kemótól. Én meg ott vagyok vele összezárva, belélegzem a kipárolgott kemót. Alig tudok lépni, fájnak a lábaim. A hajam is elkezdett hullani, akárcsak neki. Ezért inkább levágattam kopaszra. Lesz, ami lesz, ezt meg kell csinálnunk!

Miközben Elizabet az életéért küzd, addig az albérletük megszűnt, egyelőre nincs hova hazavinni a lábadozó kislányt. Édesanyja most minden erejével a lánya mellett kell, hogy legyen, és még ha nehéz is, de próbál lelket önteni belé.
A transzplantáció előtt egy bizottság mérlegeli, túléli-e a gyerek. Ha mi itt vagyunk és kaphatja, az azt jelenti, hogy van esélye. Ez ad most nekem erőt, én pedig őt próbálom erősíteni. Biztos vagyok benne, hogy meg fog gyógyulni. Meg kell gyógyulnia...
- mondja bizakodva az édesanya.
A 14 éves kislány jelenleg egy úgynevezett steril-boxban van a kórházon belül, már több hete. Az orvosokon és az ápolókon kívül csak az édesanyja lehet bent vele, ez most az ő érdeke. A betegség sok mindent elvett már tőle. Elvette ideiglenesen a testvéreit, a továbbtanulás örömét és a gondtalan kamaszkort, nemrég pedig az álmot, hogy egyszer ő is anyuka legyen, mégis hősiesen küzd. Bár teste gyenge a kezelésektől, mégis szeretné megosztani gondolatait másokkal is, hogy tudják, min megy keresztül. A videók készítése leköti és kicsit elvonja a figyelmét a betegségéről. Minden nap készít kis beszámolókat az alapítványnak, akik ezt megosztják a Facebook-oldalukon.
Nagyon nehéz itt bent, de tudom, hogy meg kell gyógyulnom. Csak arra gondolok, mikor láthatom újra az öcsémet és a nővéremet. Szeretnék végre egy igazi otthonba hazamenni, ahol nem kell félnünk attól, hogy hova megyünk haza
- üzeni a videón keresztül Eliza.
A csontvelő transzplantáció március 16-án kezdődik. Elizabet ezzel esélyt kap az életre és arra, hogy remélhetően minél hamarabb újra átölelhesse a testvéreit.

Elizabet és édesanyját a Kosztyu Ádám Emlékére Alapítványon keresztül lehet támogatni. Jelenleg kilátástalan helyzetben vannak. A kislány gyógyulásához a sikeres transzplantáció mellett egy biztonságos, tiszta otthonra is szükségük lenne, ahova a transzplantáció és a kórházi kezelések után hazatérhetnek. Mivel az édesanya bevételei megszűntek, az albérletüket felmondták, minden forint a túlélésüket és a kislány rehabilitációját szolgálja.
Amennyiben lehetőséged van támogatni a családot, az alapítványon keresztül megteheted, ehhez kattints IDE.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.