Egy szívszorító tragédia rázott meg egy ausztrál családot: a 40 éves Cathy MacGuinness mindössze öt héttel azután hunyt el, hogy világra hozta harmadik gyermekét. Az édesanya halála után a szerettei sürgős figyelmeztetést fogalmaztak meg, kiváltképp az édesanyák számára.

A nőt húsvétvasárnap szállították kórházba Sydney-ben, miután szívmegállást szenvedett el a család otthonában. Cathy ezután közel három héten át mesterséges kómában feküdt, mielőtt a napokban életét vesztette volna. Cathy MacGuinness az élettársát, Sebastiant, és három kislányukat hagyta maga mögött: a hétéves Zoet, a hároméves Rosie-t, valamint az újszülött Goldie-t.
Utóbb derült ki, hogy a tragédia hátterében egy korábban fel nem ismert szívbetegség, az úgynevezett dilatatív kardiomiopátia állt. Ez az állapot a szív megnagyobbodásával jár, és megnehezíti a vér hatékony pumpálását. A család szerint, ha időben diagnosztizálják és kezelést kap, Cathy még ma is élne.
A legszomorúbb az egészben az, hogy Cathy halála elkerülhető lett volna
– mondta el az édesanya sógornője, Gillian Binchy-MacGuinness, aki azt is elárulta: sok édesanya hajlamos a saját egészségét a háttérbe szorítani, és figyelmen kívül hagyni a teste jelzéseit. A család ezért most arra kér mindenkit, különösen a nőket, hogy ne bagatellizálják el a tüneteket.
A betegség tünetei közé tartozhat a fáradtság, légszomj – akár terhelés közben, akár fekvő helyzetben –, a lábak, a bokák vagy a has duzzanata, a heves szívdobogás, a szédülés, a mellkasi fájdalom és a terhelhetőség csökkenése is.
Cathy ezek közül több tünetet is tapasztalt, de azokat egyszerűen a mozgalmas, háromgyermekes anyai lét következményeinek tulajdonította.
Az üzenetünk mindenkihez szól: ne söpörjétek félre ezeket a tüneteket, és vigyázzatok magatokra
– hangsúlyozta a család.
Az édesanyát szerettei két lábon járó csodának neveztek, aki minden helyiséget beragyogott, ahová csak belépett. A nő élete utolsó óráit egy kórházi szobában töltötte a családja körében, amelyet padlótól plafonig borítottak a rajzok, üzenetek, fényképek és origamik mindazoktól, akik szerették őt - derül ki a Mirror cikkéből.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.