Bogi terhességének 36. hetéig minden tökéletes volt. Az ultrahangok nem mutattak semmi rendellenességet, a szülők boldogan várták második gyermeküket. Aztán egy rutinellenőrzés mindent megváltoztatott. A kis Beni úgy született meg, hogy már az anyaméhben több agyvérzést kapott. Ma, négy évvel később, az édesanya a Borsnak vallott a küzdelmükről, a reményről és arról, mit jelent minden percét a gyermeke fejlesztésének szentelni. Egy mexikói kezelés segíthet az áttörésben.

Inkret Bogi egy zökkenőmentes terhesség végén, boldogan ment el férjével a 36. héten egy rutin ultrahang vizsgálatra. Ott derült fény arra, hogy az addig egészségesnek hitt kisbabájukkal valami gond van: vizet láttak a baba mellkasában és hasában. Azonnali császármetszés következett, majd a felfoghatatlan diagnózis: Beni oxigénhiányos állapotba került, többszörös agyvérzést szenvedett az anyaméhben és agyi bénulással jött a világra. Három hónap múlva pedig kiderült: a kisfiú Down-szindrómás is, amit a vizsgálatok korábban nem jeleztek.

A szülők teljes sokkban voltak. Előző nap még az álmaikat követték, tervezgettek, aztán kisfiuk diagnózisa mindent megváltoztatott. Egy sérült gyermekkel térnek haza a kórházból, onnantól kezdve pedig az ő ápolása lesz az első, mindenek előtt. Az addigi életük 180 fokos fordulatot vett, újra kellett tervezni a jövőjüket, ahogyan ők mondják, nulláról kezdtek mindent.
A semmiből jött az egész. Úgy készültünk, mint a tízéves nagylányunknál, Lujzinál: hogy egy egészséges babát hozunk haza. Mintha az embert így nyakon öntötték volna hidegvízzel, vagy belökték volna a jéghideg tengerbe, hogy evickélj ki a túlpartra, amit nem is látsz, hogy hol van, mert tényleg nem lehetett látni, hogy hol van a túloldal, hogy mi lesz a Benivel
- emlékezett vissza az édesanya.
Az orvosok őszintén felvázolták a lehetőségeket, köztük azt is, hogy a gyermek állapota miatt az otthoni gondozás helyett intézeti elhelyezést is választhatnak.
Felajánlották ezt is, mint egy lehetőséget, talán, mert látták, milyen iszonyatosan nehéz út áll előttünk. De nekünk ez elképzelhetetlen volt. Beni az anyaméhben is küzdött az életéért, mi sem tehettünk mást
- mesélte még ennyi idő után is döbbenten az édesanya.

Orvostól orvosig, kezelésről kezelésre jártak, hogy Beninél fejlődést lássanak, de nem sok jóval kecsegtették őket. Volt olyan orvos, aki konkrétan megmondta, hogy a kisfiú soha semmire sem lesz képes. De szülei hittek abban, hogy lesz majd változás és Beni nem csak feküdni fog, hanem egyszer majd talán ülni is képes lesz. Az édesanya élete teljesen összefonódott a kisfiú fejlesztésével: évekig naponta hatszor tornáztatta, minden napja az etetés, a gyakorlatok és a folyamatos figyelem körül forog. Számára most a legnagyobb győzelem az, ha a kisfia három másodperc helyett tízig meg tudja tartani a fejét.
Nagyon türelmesnek kell lenni. Aki egészséges gyereket nevel, el sem tudja képzelni, mit jelentenek nekünk ezek a hangyányi változások. Beni teste egy folyamatos, kóros feszülésben van, ami gátolja a mozgásban. Minden napom erre megy rá, minden energiámat ebbe fektetem, de minden egyes másodpercnyi önálló fejtartásért megéri
-meséli Bogi.

A család hősies küzdelmében a 10 éves Lujzi is fontos szerepet játszik. Bár hatéves korában neki is nehéz volt feldolgozni, hogy a kistestvére születésével minden megváltozott. Édesanyja hosszú hetekig a kórházban maradt Benivel, esténként pedig csak videón keresztül tudott mesélni neki.
De a testvéri szeretet mindent leküzd, mondhatni, hogy a kislány már Beni egyik legfőbb támasza, már-már elválaszthatatlanok. Különleges kapcsolat az övék.
Van, hogy Beni nálam is sír, de jön Lujzi, megfogja, és a kicsi azonnal megnyugszik. Ő mindent csinálhat vele, együtt néznek mesét. Bár Lujzinak fáj, hogy nem tudnak együtt szaladgálni, elképesztő az a kapocs, ami köztük van.

Mivel a hazai fejlesztések tárházát már kimerítették, a szülők külföldi gyógymódok után néztek. Tavaly novemberben közösségi összefogással kijutottak Mexikóba egy speciális agystimulációs kezelésre. A hatás már érezhető: Beni figyelmesebb, a tartása javult. Ez egy forradalmian új kezelés, egy új remény az agyi bénult gyermekek számára.
A módszer alapja egy indiai orvos találmánya. Bár eredetileg más célokra fejlesztették ki, rájöttek, hogy az agyi sérüléseken átesett betegeknél döbbenetes változásokat hozhat. A gép leginkább egy MRI-hez hasonlít, de speciális, alacsony frekvenciájú sugarakkal dolgozik.

Beni a családjával tavaly novemberben 5 hetet töltött Mexikóban. A kisfiúnak 28 napon keresztül, minden áldott nap egy teljes órát kellett feküdnie egy speciális gépben.
Nem vártunk azonnali csodát, hiszen ilyen mélyről indulunk, de a változás egyértelmű
- meséli tovább az anyuka.
A kúra hatása ugyanis nem ér véget a gépből kiszállva: a következő 9 hónapban az agy folyamatosan dolgozik a kapott impulzusokon. Beni figyelmesebb lett, a törzse és a feje tartása pedig stabilabbá vált, ami nekik felér egy hatalmas csodával.
A fejlődés nem állhat meg. Az orvosok szerint ezek a kezelések egymásra épülnek: minden újabb kúra további agyi kapcsolódásokat hozhat létre. Amint a fejlődés stagnálni kezd, általában 9-12 hónappal az első út után, esedékessé válik a következő kör.
Ehhez azonban az őssejtkezeléssel együtt összesen 25 millió forintra van szüksége a családnak. Ez az összeg nemcsak a géphasználatot, hanem az öthetes kinti tartózkodást, az utazást és a kiegészítő terápiákat is fedezi. Április végén lenne Svájcban az őssejtkezelés, ősszel pedig újra vissza kellene térniük Mexikóba, a következő kúrára. Ha tudsz Beninek segíteni elérni a kezeléseket, ITT megteheted.
Nincsenek nagy álmaim, csak azt szeretném látni, hogy jól van, és nem gyötri az a feszítés, az állandó fájdalom. Hogy tudja élvezni ezt az életet abban a testben, amit kapott
- zárta a beszélgetést az édesanya.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.