Melissa Diamondnak két évtizedbe telt, mire tüneteit komolyan vették, és megkapta az endometriózis diagnózisát.

Az egészségügyi problémáim tizenkét éves koromban kezdődtek, amikor megjött az első menstruációm. Azonnal gondok adódtak, és a fájdalom olyan erős volt, hogy rendszeresen hiányoztam az iskolából és más tevékenységekről
- mondta Melissa, akit orvosai ekkor még nem vettek komolyan.
14 éves korában járt először nőgyógyásznál, ahol egy ciszta felfedezése után fogamzásgátlót írtak fel neki. Ez elfedte a tüneteit, és bár a vérzés nem enyhült jelentősen, sokkal jobban érezte magát.
Amikor Melissa a húszas évei végén a gyermekvállaláson kezdett gondolkodni, kipróbálta, milyen lenne az élete fogamzásgátló nélkül. Orvosai azonban azt mondták neki, hogy ha abbahagyja, a cisztája megrepedhet, és akár a sürgősségire is kerülhet.
Elgyengítő menstruációim és görcseim voltak, amelyek miatt nem tudtam dolgozni. Szörnyű PMS-em volt, és súlyos gyomorproblémáim alakultak ki.
Tünetei azonnal rosszabbodtak, és gasztroenterológusa IBS-sel diagnosztizálta, azonban a panaszait soha nem kapcsolták össze egymással. Melissa végül magától ment vissza a nőgyógyászához, ahol elmondta, hogy szerinte PCOS-e (policisztás ovárium szindróma) vagy endometriózisa lehet.
Azt mondta, hogy ezek nem állnak fenn, mert nincsenek meg a fő tüneteim, és a válasza az volt, hogy térjek vissza a fogamzásgátló tablettára.
Ennek ellenére több orvost is felkeresett, akupunktúrára járt a tünetei enyhítése érdekében, de állapota nem javult, sőt a sürgősségire került. Morfiumra szorult, miközben az ott dolgozók felvetették, hogy akár endometriózisa is lehet. Amikor orvosai ismét elutasították, újra a sürgősségin kötött ki - ekkor találkozott azzal az orvossal, aki végül segített neki.
Csak akkor jött oda hozzám egy igazán kedves női orvos, és azt mondta, hogy szerinte endometriózisom van. Azt mondta, hogy ott nincsenek felkészülve a diagnózisra vagy a kezelésére, ezért szakorvoshoz kell fordulnom.
Melissa végül az Endometriózis Kutatási Alapítvány vezetőjéhez fordult, aki egy MRI-vizsgálattal mutatta ki a betegséget. A műtét során több elváltozást találtak, sőt a vakbelét is el kellett távolítani, ugyanis az endometriózis a testének több részét is ellepte.
Régebben minden egyes hónapban szorongtam, amikor tudtam, hogy jön a menstruációm. Már nem élek együtt ezzel
- mondta Melissa, aki néhány tünet ellenére ma már nagyrészt fájdalommentes életet tud élni. (People)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.