A dubaji légtérzár miatt egy hétig kint rekedtek a magyarok Indonéziában. A Balin ragadt magyarok, Anikó, az orosházi szülészet műtősnője és két orvos kollégája azonban a kényszerpihenő alatt nem a medence partján lógatta a lábát: gumikesztyűt húztak és valóságos lavinát indítottak el az óceán partján.

Anikóék már a hazautazáshoz készülődtek, amikor jött a hír: Dubajban leállt a forgalom, a járatokat törölték, így maradniuk kell Balin. Mindezt egy nappal az indulás előtt. Végül egy közóceánparti szállodába vitték őket, ahol egy plusz hetet töltöttek el, mielőtt végre hazajutottak. Ők pedig nem ültek tétlenül: ha már így alakult, néhány napra önkéntes munkába kezdtek...
Szántai Anikó két kollégájával - egy doktornővel és egy doktorúrral - az orosházi kórház szülészet-nőgyógyászatáról érkezett a szigetre pihenni. Csodálatos helyeken jártak.

Miután törölték a járatukat, úgy érezték, szeretnék hasznosan tölteni a kint töltött plusz időt. Ahelyett, hogy csak a naplementét nézte volna a kis csapat, valami mást választottak. Olyat, amivel egyszerre tesznek a természetért, az állatvilágért és persze az emberiségért is...
Ahogy sétálgattunk a parton láttuk, mennyi szemetet sodort ki az Óceán. Beszélgetni kezdtünk, hogy neki kéne állni szedni. Így érett meg a gondolat, aztán megbeszéltük, hogy másnap délután együtt nekiállunk"
- mesélte Anikó.
Kértek a szállodától gumikesztyűt és szemeteszsákokat, majd elkezdték tisztítani a környéket. Ami ezután történt, az minden várakozásukat felülmúlta.

A magyar egészségügyisek példamutatása valóságos lavinát indított el. Először egy német turista pár látta meg őket és azonnal csatlakoztak a karitatív munkához. Majd a legmeghatóbb pillanat következett: egy helyi család kisgyermekekkel is beállt szemetet szedni.
Nagyon cuki volt, két kisgyerek ott játszott a nagyapjával a parton, és utána ők is csatlakoztak. A kisfiú szerintem háromévesnél nem volt több, a kislány is maximum hat éves lehetett. Annyira tüneményesek voltak! Nekem ez volt a legklasszabb benne, hátha megmarad az emlékeikben és tesznek majd ők is valamit a környezetükért."
-mondta Anikó.

Két délután alatt összesen 30 zsák szemetet gyűjtöttek össze, minden volt benne, amit az ott lakók szórnak szét az utcákon, de sajnos a turisták is szétdobálják a sok műanyagot.
Rengeteg műanyag pohár, kávékapszula, műanyag szívószál töménytelen mennyiségben. Sok minden átfogalmazódott bennem, mert hallja az ember a mikroműanyag fogalmát, amit megesznek a halak. Itt annyira látványos volt az a porrá zúzott műanyag ott a parton, amit képtelenség volt összeszedni, meg szűrni, hogy hihetetlen. Tényleg olyan picike kis porrá zúzott műanyag, amit biztos, hogy a halak bekapnak.
-meséli szomorúan Anikó.

Munka közben egy egészen intim pillanatba is belecsöppentek. A közelben egy helyi család bensőséges temetési szertartást tartott az óceánparton és ahelyett, hogy elzavarták volna Anikóékat, meginvitálták őket a különleges temetésre.
Náluk az a hagyomány, hogy a halottaikat elégetik, a hamvakat pedig virágok és adományok kíséretében beleszórják a közelben lévő legnagyobb vízbe, akár folyó legyen, akár tenger, óceán, bármi, de a legnagyobb víz. 50 fő körüli, vagy még több volt a létszáma a családnak, a hozzátartozóknak. Nagyon kedvesek voltak. Ott ültünk mellettük a parton és bár nem sokat értettünk belőle, éreztük a végtelen kedvességet a részükről.
- mesélte meghatódva Anikó.
Néhány napja végre hazatérhetett a magyar csapat. Az orosházi egészségügyisek nemcsak kipihenten, hanem ezekkel a különleges élményekkel, új lelki útravalókkal állhattak ismét a műtőasztalok mellé, megerősítve azt, amit már régóta tudnak: jót tenni jó.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.