Marissa De Santis tüneteit éveken át nem vették komolyan az orvosok. Az immáron 19 éves fiatal 17 éves kora óta küzdött állandó fáradtsággal, fájdalmakkal, szédüléssel és többek között ájulással is, amelyeket a dokik szerint csupán szorongás okozhatott. Kiderült azonban, hogy Marissa valójában funkcionális neurológiai rendellenességgel, FND-vel küzd, amely megzavarja az agy és a test közötti kommunikációt. Érintheti a mozgást, érzékelést, sőt még a szervek működését is. Tudományos magyarázat azonban a jelenlegi modern orvostudomány ellenére nincs rá.
Marissa elárulta, a legidegesítőbb az egészben, hogy kívülről semmi jele a betegségének. Mint fogalmazott, az emberek nem is értik, mivel küzd.
Rám néznek, és azt gondolják, hogy teljesen rendben vagyok
- árulta el, hozzátéve, valójában az orvosi vizsgálatok szerint is rendben kellene lennie, pedig ő minden nap küzd betegsége ellen, amelyet eleinte szorongásnak hittek az orvosok.
A testem kezdett leállni. Túlhajszolt voltam és lelkileg nagyon kimerült. Aztán egy délután minden megváltozott, rohamom lett, mindenem remegett. A szemem is rángatózott, segítségért sem tudtam kiáltani.
Diagnózisát követően ráadásul kiderült, hogy 14 éves húga szintén FND-s, ami teljesen lesújtotta édesanyjukat, Sylviát.
Szívszorító az egész. Azt szeretném, ha jól lennének. Nincs segítség, nincsenek válaszok és ez rendkívül frusztráló. Marissának azon kellene gondolkodnia, kivel megy bulizni, nem azon, hogy meg tud-e egyáltalán állni a zuhany alatt. Kutatok, próbálom rávenni az orvosokat, hogy figyeljenek oda jobban
- jelentette ki a családanya, hozzátéve, miután Marissa állandó gondoskodást igényel, így fel kellett adnia vállalkozását, ami viszont komoly anyagi terhet jelent. Jelenleg egy segítőkutya beszerzésére gyűjtenek, aki nem csak a tünetek kezelésében segíthetne a 19 éves lánynak, hanem társaságot is nyújtana neki a betegségével teli mindennapokban, írja az UNILAD.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.