Egy apa, aki otthon végzett magán pedikűrt, kénytelen volt amputáltatni a lábát, miután a kezelés balul sült el.
Olubiyi Jibowu fürdőt készített, himalájai sót tett bele, majd beáztatta a lábát. Az 57 éves férfi azonban nem vette észre, mennyire forró a víz, csak akkor döbbent meg, amikor kihúzta a lábait, és fájdalmas hólyagokat látott rajtuk.
Orvos helyett saját maga kezelte a sérülést fertőtlenítővel, bízva abban, hogy gyorsan begyógyul. A bőr azonban folyamatosan lehámlott, a seb nem gyógyult be, végül befeketedett és elviselhetetlen fájdalmat okozott.
Azt hittem, csak hólyagok, majd elmúlnak. Nem akartam, hogy elfertőződjön, ezért használtam Dettol-t, anyám is ezt tette. Ő csak cseppentett belőle, én viszont öntöttem rá.
- emlékezett vissza Olubiyi, aki a fájdalmat leírhatatlannak nevezte.
A bőr elszáradt, szétrepedt, és már a csontdarabokat is látta a lábfején, a londoni férfi ennek ellenér nem érzékelte, milyen súlyos a sérülés, mivel a 2-es típusú cukorbetegsége tompította a fájdalomérzékelést. Erről a betegségről sem tudott egészen addig, míg végül kórházba nem került. Addig minden nap három mérföldet gyalogolt munkába, míg az állapota szepszissé fajult.
Egy nap megmutattam a főnökömnek, ő pedig azonnal hazaküldött. Felhívtam a nővéremet, és ő is hallotta a hangomon, hogy nagy a baj.
Miután a kórházba került azt hitte csak pár napot lesz ott, majd jobb lesz, de nem így történt.
Amint odaértem, tudtam, hogy komoly a baj. Az állapotom rohamosan romlott.
Bár antibiotikumokat kapott és bekötözték, a seb nem gyógyult. Az orvosok figyelmeztették, hogy a szepszis gyorsan elérheti a belső szerveit és halálos lehet. Hosszú kórházi tartózkodás után közölték vele, hogy nincs más megoldás, le kell amputálni a lábát térd alatt.
Sokkot kaptam, nem akartam hinni, hogy ez az egyetlen megoldás. Kérdezgettem, hogy nincs-e B terv?
Az életmentő műtétre 2023. augusztus 8-án került sor, egy hónappal az égési sérülés után. A fájdalom megszűnt, de egy új élet kezdődött számára, ugyanis meg kellett tanulnia járni a protézissel.
Azt gondoltam, tolószékhez kötött leszek egész életemre. Nagyon nehéz volt feldolgozni.
Két hónapot töltött a kórházban, majd egy rehabilitációs intézetbe került, ahol megtanult újra járni. Azóta is küzd fantomfájdalommal, hiszen olyan érzés, mintha a lába még mindig ott lenne.
Most másokat figyelmeztet arra, hogy ne vegyék félvállról a kis sebeket, különösen, ha cukorbetegek.
Fontos, hogy azonnal orvoshoz forduljunk, ha vérző vagy nyílt sebet látunk. Az orvosok tudják, mivel kell kezelni. Ha tudtam volna, hogy cukorbeteg vagyok, elkerülhettem volna mindezt.
Olubiyi most adományokat gyűjt egy könnyebb, titánból készült, minőségi műlábra, hogy újra aktív életet élhessen, és visszanyerje a függetlenségét. A pénz a rehabilitáció költségeit is fedezné, hogy fájdalommentesen élhessen és újraépíthesse az életét - számol be róla a Mirror.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.