Vass-Pernye Katalin terhessége gondmentes volt. Egészen a 29. hétig, amikor egy fertőzés miatt korábban szülte meg a fiát, Marcit. A kisfiú a születése után agyvérzés kapott, ami ugyan felszívódott, de maradandó károkat okozott a kisfiú mozgásközpontjában. Marci mozgáskorlátozott lett.
Minden orvos ezt mondja nekünk: Senki sem jós, nem lát senki a jövőbe! Nem tudták nekünk megmondani, hogy fog-e valaha járni a kisfiunk
– mondta Katalin, Marci édesanyja.
Nagyon féltettük hat és fél hónapos koraszülöttként, hiszen nagyon gyenge volt az immunrendszere. Ráadásul a Covid-időszak kellős közepén voltunk. Még bent voltunk a kórházban, amikor Marcinak a karjaim közt állt le a légzése
– idézte fel Katalin a kezdeti kihívásokat.
Elmondása szerint nekik is voltak mélypontjaik, amikor nem találták a fényt az alagút végén. Nem volt még az ismeretségi körükben sem hasonló gyermek. Nagyon úgy érezték, hogy egyedül vannak. Nem tudták, hogy mi vár rájuk.
A Sára Lépteiért Alapítványra így leltek rá. Az alapítvány Cserhalmi Sára támogatásáért jött létre, a szervezet már több hasonló nehézséggel vagy CP-vel küzdő gyermeket is támogat.
Ők voltak a fény az alagút végén. Mutattak nekünk egy utat, hogy merre kellene elindulni, milyen lehetőségeink vannak. Addig utat sem találtunk, amíg rá nem találtunk az alapítványra
– mesélte Katalin. Nazarov doktorhoz is az alapítványon keresztül jutott el a család. Az orvosi konzultáció során derült ki, hogy Marci műthető. Az orvos által javasolt beavatkozás okán a négy és fél éves kisfiú tudna önállóan mozogni és megtanulhatna egyedül, segítség nélkül járni.
Abban biztosak voltunk, hogy soha nem fogjuk feladni. Csak azt szeretnénk elérni, hogy Marci önellátó felnőtt tudjon lenni. Az a célunk, hogy teljes életet tudjon élni.
– mondta az édesanya, aki azóta is mindent megtesz a kisfiáért. A négy és fél éves Marci csecsemőkora óta gyógytornára jár. A szakemberektől is rengeteg támogatást és útmutatást kapnak. A mindennapok ennek ellenére nagyon megterhelőek.
Nálunk kétemberes minden egyes nap. Iszonyú nehéz, de az egész család támogat minket. A rokonaink mellettünk állnak, támogatnak és lelki támaszt nyújtanak.
– mesélte Katalin, akit gyakran édesanyja segíti a mindennapokban.
A kisfiú most fogja kezdeni az óvodát, a szülei egy évig visszatartották, hátha változást érnek el a mozgásában. Végül egy speciális óvoda mellett döntöttek.
Okos és barátságos a kisfiam, aki játszótereken szeretne szaladgálni. Ha látja a mászókán mászni a többieket, mindig mondja; Anya, én is szeretnék! Nagyon nehéz elmagyarázni neki, hogy ő ott még nem tud játszani
– mesélt a mindennapokról az édesanya, aki szerint Marci kishúga is nagyon szeretne már játszani a testvérével.
Nagyon kitartó és önfejű. Valószínűleg az anyukájára ütött e téren
– mondta lapunknak Katalin a fiáról, aki embert próbáló időkben is képes nevetni.
Most Barcelona a cél, és a műtétet követő elengedhetetlen egy éves folyamatos mozgásrehabilitáció. Ez a családnak túl nagy kiadás lenne, ezért kértek segítséget. Az összeg, amire szükségük van Marci fejlődése érdekében 3.947.000. forint. Ennek érdekében indítottak adománygyűjtő kampányt a Sára Lépteiért Alapítvánnyal.
A folyamatos küzdelmek és Katalin végtelen derűlátása ellenére okozott nagy meglepetést a támogatás, amit már eddig kaptak.
A helybéliek is nagy összefogással állnak Marci mellett. Szerveztek jótékonysági bált, Makón egy étteremben jótékonysági estet rendeznek a kisfiunk segítségére, sütivásárt tartanak, autós találkozó is csatlakozott a kezdeményezéshez. Ezen kívül rengeteg környékbeli vállalkozó keresett meg minket
– mondta Katalin, akik nem is gondolták, hogy ekkora összefogás lesz a kisfiukért, amiért nagyon hálásak.
Nem gondoltuk, hogy ennyien mellénk fognak állni. Habár messze még a kitűzött cél és még nagyon a gyűjtés elején tartunk, de egy kis kő leesett a szívemről azt látva, hogy az emberek összefognak kisfiunkért
– zárta le gondolatait Marci édesanyja, aki továbbra is mindent megtesz kisfia egészségéért.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.