Összeveszett a volt férjével, bosszúból felfoghatatlanul aljas módon végzett a családjával

mérgezés
PUBLIKÁLÁS: 2025. július 07. 21:00
Anyósa és apósa nem élte túl a vendéglátást.

Bűnösnek találták azt az Erin Pattersont, aki mérgezett ételt kínált a volt férje rokonainak, miután áthívta őket ebédelni. Erin a néhai anyósának, apósának és sógornőjének és ex-férjének marhahúsos Wellington-sültet készített, burgonyapürével és zöldbabbal. Az étkezést követően azonban minden vendége egyből lebetegedett. Ezt pedig később, mint kiderült, nem más okozta mint az, hogy Erin mérgező galóca gombával kínálta őket. 

bíróság
Bűnösnek találták Fotó: Pexels / Pexels

Férjei rokonai egyből életüket vesztették. Kiderült, ők mind egy szürke színű vacsoratányérról étkeztek, míg Erin egy világosbarnából étkezett. Ez pedig az ügyészség szerint egyértelműen azért volt, hogy elkerülje a keresztszennyeződéseket. Erin a bíróságon azzal védekezett, nem tudta, hogy mérgező gombát használt, azonban nem hittek neki. Habár konkrét indítékra nem derült fény, az kiderült, közte és ex-férje között korábban is volt már feszültség többek között a férfi szülei iránt. 

Mivel az esküdtszék végül bűnösnek kiáltotta ki így várhatóan börtön vár rá. Ítéletének kihirdetése azonban csak később történik majd, írja a Mirror.

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.