Közel egy év telt el azóta, hogy elszabadult a pokol a debreceni Szánkódombon, és Mányik Gábort majdnem megölte egy hajléktalan. A történtek miatt hatalmas érzelmi hullámokon ment át, de ma már ki tudja mondani: végre, jól van. A férfi a fél szeme világát elveszítette, mégsem csügged, sőt! Egy különleges tetoválással dolgozta fel az őt ért traumát.
Nincs bocsánat arra, ami történt. Gábor reméli, hogy Sz. Sándor, a rátámadó hajléktalan férfi és annak társa, S. Tibor megkapja méltó büntetését. Gábornak Sándor tavaly október 25-én esett neki. Őt és barátját jól ismerte a férfi, hiszen hajléktalanszállón dolgozott és korábban a jótevőjük volt: pénzt, élelmet és telefont is adott nekik. Egyszer kölcsönt is adott egyiküknek – ezt akarta azon a pénteken, a dombon visszakérni Sándortól, aki ekkor vitázni kezdett vele, Gábor ellen fordult és véresre verte. A földre teperte, és majdnem kioltotta az életét.
Elkapta a torkomat, a földön ütötte a fejemet és fojtogatott. Ha a barátja nem szedi le rólam, megölt volna!
– idézte fel akkor a Borsnak a bajba került férfi, aki ezután két és fél órán át feküdt eszméletlenül a dombon, mire valaki rátalált.
Két napig egyik szemére sem látott, majd jött az újabb hidegzuhany: a jobb szemére megvakult. Azóta a két hajléktalan ellen büntetőeljárás indult, a támadót és barátját rabosították, Gábornak pedig új élete lett: kénytelen volt megbarátkozni vele, hogy fél szeme világa nincs többé.
A brutális támadás után két hónapig Amszterdamban próbált szerencsét, majd erőt merített és visszatért a borzalom helyszínére. újév óta újra Debrecenben él, ahol call centeresként és futárként keresi a kenyerét. Komoly traumát dolgozott fel, de végre túl van rajta, még a hajléktalantámadás helyszínén is járt futárként. Szembenézett a tragédia nyomasztó helyszínével.
- A Szánkódomhoz közel többször is szállítottam már ki. Először furcsa érzés volt, eszembe jutott, hogy mit tettek velem. Erős vagyok, sikerült feldolgozzam az egészet, és utána túl is tettem magam rajta – árulta el lapunknak Gábor.
A sérült szemgolyóját eltávolították és egy ideig tervezte, hogy implantátumot helyez be, máig ugyanis sokan kérdezik tőle, hogy mégis mi történt vele. Az ötletet azonban elvetette, és kreatívan dolgozta fel élete eddigi legnagyobb traumáját. Imádja a tetoválásokat, többet is varratott már magára. Nemrég pedig úgy döntött, kreatívan dolgozza fel a vele történteket: a sérült szeme köré tetováltatott!
Gengszteresebbre vettem a stílust, a legjobb barátom tetováló művész és ő varrt tetkót a jobb, sérült szemem köré. Sebeket kértem, hogy varrjon fel, kicsit felnagyítottam, ami velem történt, hogy jobban lássák, így egyértelműbb, hogy mi a helyzet, nem kérdezik azonnal az emberek. Így könnyebben fel tudtam dolgozni az egészet, poénra veszem, nem tragukimként fogom fel.
– árulta el lelkesen Gábor.
A különleges tetkóra sokféle reakciót kap.
- Volt, aki azt mondta rá, hogy biztos kikarmolta a szemem egy macska vagy egy medve – nevet – Nagyon élethűnek találják az emberek, még igazi sebnek is gondolják – részletezte.
A lelkét a tetoválással, az életét pedig nagyobb tervekkel építi tovább. Úgy érzi, közeledik a célja felé.
Vannak terveim, amiket meg is valósítok. Megtakarítást, állandó egzisztenciát szeretnék, egy olyan állandó munkáért küzdök, amivel olyan szinten tudok keresni, amiből már tényleg meg lehet élni. Építem magam és jól haladok. Az élet megy tovább.
– zárta szavait Mányik Gábor.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.