Végezetül a kecskeméti rendőrök lezárták annak a 2023-as rablásnak a nyomozását, amely márciusban egy lajosmizsei tanyán történt. Két ismeretlen maszkos alak rúgta be egy ház ajtaját és az ott élő 68 éves nehezen mozgó férfit megtámadta.
Pénzkövetelés után az idős embert kezdték el bántalmazni, egyikük a botjával ütötte, míg a másik értékek után kutatott a lakásban.
A rendőrség oldala szerint a férfi átadta a megtakarítását, mire a támadói elmenekültek a helyszínről - egyikük a maszkot is levette a támadás után.
Három nappal később a hatóságok tudtára jutott a bűncselekmény, amikor a tanyatulajdonos meglátogatta az idős férfit - számol be róla a baon.hu.
A rendőrség ezek után széleskörű nyomozásba kezdett, kamerafelvételeket ellenőriztek, DNS-mintákat vizsgáltak, több rendőrséggel is együttműködtek. Az egyik elkövetőt sikerült azonosítani, egy 47 éves férfit, akit 2024 februárjában kihallgattak - a férfi egy másik bűncselekmény miatt már eleve börtönben ült.
A nyomozás során kiderült a társa kiléte is - az 54 éves szigetszentmiklósi férfi szintén börtönben ült már. Tagadták a bűncselekmény elkövetését, de a DNS - és egyéb bizonyítékok - egyértelműen igazolták bűnösségüket.
Az ügy iratait vádemelési javaslattal átadták az ügyészségnek.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.