Mindenkit sokkoltak azok a szörnyű viharok, amik két hete pusztítottak az országban. A döbbenetes tombolás Szegedet különösen megtépázta, több épület megrongálódott, a viharkárok felszámolása pedig hosszú ideig elhúzódott. A szegediek közül sokan szinte minden nap a viharkárok felszámolásán dolgoztak, köztük az a szegedi fiatal, N. Márk is, aki szinte minden nap emelőkosaras járművén járta a várost, hogy segítsen helyrehozni azt, amit a vihar tönkretett. A napokban azonban szörnyű balesetet szenvedett: kizuhant emelőkosaras gépéből.
Információink szerint N. Márk azon a szörnyű napon is éppen emelőkosaras gépén dolgozott, amikor kizuhant a kosárból. Úgy tudni, hogy a férfi hat-hét métert eshetett, majd a földbe csapódott.
A helyszínre azonnal kirohantak a mentősök, de a férfi, bár a brutális zuhanást csodával határos módon túlélte, szörnyű sérüléseket szenvedett, élet és halál között lebegett, mikor a segítség odaért. A Szeged365 információ szerint a mentősök hosszan harcoltak az életéért: közel másfél órán keresztül próbálták stabilizálni az állapotát, de végül sikerült és kórházba vitték.
Állapota viszont még mindig válságos: súlyos végtag-, arc- és koponyasérüléssel fekszik az intenzív osztályon.
A férfire most még műtétek tucatja vár. Szerettei, ismerősei és barátai azonban a legnagyobb bajban sem hagyták cserben, és most megható módon fogtak össze életéért: gyűjtést szerveznek neki, méghozzá vérellátás miatt. Az elkövetkezendő műtétekre ugyanis nagy mennyiségű vérre van szüksége, amit irányított véradással tud a család megszerezni:
Az egyik volt kollégám, aki a viharkárok alatt minden nap részt vett a helyreállításban, most sajnos segítségre szorul. Súlyos balesetet szenvedett, több műtét vár rá, és nagy szüksége van vérre. Aki tud, kérem, segítsen irányított véradással!
- írták többen is. Információink szerint a felhívás nem hagyta hidegen a szegedieket: már többen is jelezték, hogy szeretnének segíteni a balesetet szenvedett férfinek. Az ismerősök azonban kérik: minél többen jelentkezzenek a felhívásra, mint mondták, bármelyik vércsoport megfelel az adományozásra, csupán a férfi nevét és TAJ-számát kell feltüntetni.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.