Krisztián 16 éves és Duchenne-szindrómában szenved. A súlyos izomsorvadásos betegségére öt éves korában derült fény. Egy orvosi vizsgálat után szembesítették az orvosok, hogy kerekesszékbe fog kényszerülni, és legfeljebb 18 éves koráig élhet. A család ebbe nem törődött bele, és mindent megtesznek azért, hogy késleltessék a betegség lefolyását.
Krisztián év vesztes, tanulmányait online végezte a Mozgásjavító Általános iskolában. Az idei év volt az utolsó, és a lezárásának nagy eseménye a ballagás, amit június 20-án tartanak majd az iskolában.
Nagyon várom már a ballagást. Az egész család, és a barátaim is részt vesznek rajta. Ha vége az ünnepségnek, megyünk haza és nagy bulit csapunk, ahol a zenét én fogom játszani.
-mondja izgatottan Krisztián, aki már hetek óta alig alszik, mert annyira várja a pénteki eseményt.
"A családon kívül még Krisztián barátai is jelen lesznek. Nagyon készülünk, a hét a sütésről és a főzésről fog szólni. Az ünnepi menüt viszont nem árulhatom el, mert meglepetés lesz a gyermekemnek." -árulja el a sürgés -forgás közepette Krisztián édesanyja Mária, aki felejthetetlen napot szeretne szerezni a gyermekének.
Az egyik álmom az volt, hogy elvégezzem a suli, és ez most teljesült. A kívánságaim sora itt még nem ért véget. A legnagyobb álmom, hogy meggyógyuljak, a barátaimmal szaladgáljak és teljes életet élhessek.
-sóhajt fel Krisztián, aki nagyon boldog, hogy a szeretteivel tölthet el egy napot.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.