Arne Slot kőkemény feladattal néz szembe a hétvégén, hiszen úgy kell összeállítania a kezdőcsapatát a vasárnapi Liverpool-Manchester City (17:30 Spíler 1) csúcsrangadóra, hogy egyetlen bevethető jobbhátvédje sincs. Conor Bradley és Jeremie Frimpong sérülés miatt hiányzik, míg a holland vezetőedző a csütörtöki sajtótájékoztatón megerősítette: Joe Gomez legfeljebb csereként jöhet szóba. Már az előző fordulóban is egy középpályásra hárult a hálátlan feladat. A Newcastle elleni mérkőzésen Szoboszlai jobbhátvédként kapott lehetőséget, és a jelek szerint most is ő az elsőszámú jelölt ezen a poszton.

Ahogy már korábban is mondtam, én középpályás vagyok, és remélhetőleg a jobbhátvédjeink felépülnek a sérüléseikből, én pedig visszatérhetek középre. De ha a csapatnak vagy az edzőnek szüksége van rám, akkor ott fogok játszani, és megpróbálom a legjobbamat nyújtani
– fogalmazott néhány napja egy interjúban Szoboszlai Dominik, amikor a jobbhátvéd posztról kérdezték. Majd hozzátette, rajta kívül Wataru Endo és Curtis Jones is bevethető a védelem szélén.
A This is Anfield szakírói egyetértenek a 25 éves középpályással abban, hogy a három említett játékos közül kerülhet ki a kényszermegoldás, ugyanakkor a portál szerint a magyar játékos a favorit, vagyis Slot tesz arra, hogy Szoboszlai melyik poszton érzi jól magát.
Szoboszlai a legesélyesebb a jobbhátvéd posztra, még úgy is, hogy ezzel Arne Slot feláldozná a legjobban teljesítő középpályását. A mezőnymunkája és a letámadása kulcsfontosságú lesz a Manchester City ellen, de ha a védelemben kezd, mindezt nem tudja annyira kamatoztatni. Ráadásul egyértelmű, hogy nem tetszik neki ez a szerepkör
– fogalmaz a szurkolói oldal.
Beszédes statisztika, hogy a szezon során, 35 mérkőzésen a Liverpool már hét különböző játékost vetett be a jobbhátvéd poszton. A középpályások közül Szoboszlai Dominik bizonyult a leggyakoribb kényszermegoldásnak: már hat alkalommal szerepeltette itt Arne Slot.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.