Olyan jól játszott megint jobbhátvéd poszton Szoboszlai Dominik, hogy ott is ragadhat. Mint ismert, a szombati Liverpool-Newcastle mérkőzésen a magyar középpályást ismét egy sorral hátrébb rakta Arne Slot vezetőedző, teljesítményével pedig bekerült a hét Premier League-csapatába.

Szoboszlai azután kényszerült újra a védelem jobb oldalán játszani, hogy Conor Bradley és Joe Gomez után a hétközi Qarabag elleni Bajnokok Ligája-meccsen Jeremie Frimpong is megsérült, a Liverpoolnak pedig nem maradt játékosa erre a posztra. A bajnoki címvédő 4-1-re nyerte a Newcastle elleni találkozót, amelyen a 25 éves magyar focista megint olyan teljesítménnyel rukkolt elő, hogy ezúttal jobbhátvédként került be a hét Premier League-csapatába a Whoscorednál.
A statisztikákkal foglalkozó portál 7.89-es osztályzattal jutalmazta Szoboszlait, amelynél jobbat egyetlen jobb szélső védő sem kapott a hétvégén az angol bajnokságban.
A magyar válogatott csapatkapitánya nemcsak a teljesítménye miatt ragadhat a Liverpool védelmének jobboldalán, hanem azért is, mert hiába a sok sérülés, a klub végül nem igazolt játékost a posztra.
Ahogy már korábban is mondtam, én középpályás vagyok, és remélhetőleg a jobbhátvédeink felépülnek a sérüléseikből, én pedig visszatérhetek középre. De ha a csapatnak vagy az edzőnek szüksége van rám, akkor ott fogok játszani, és megpróbálom a legjobbamat nyújtani
– fogalmazott a minap egy interjúban Szoboszlai. Hozzátette, rajta kívül vizont Endo Wataru és Curtis Jones is bevethető ezen a poszton.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.