Kisebb meglepetést okozott, amikor Arne Slot vezetőedző a szerda esti PSG-Liverpool Bajnokok Ligája-negyeddöntő odavágóján lecserélte Szoboszlai Dominiket. A magyar középpályás az idény során már többször is a hajrában mentette meg csapatát, és a gyengélkedő Liverpool számára ezúttal is akár egy jól eltalált Szoboszlai-szabadrúgás vagy egy távoli bomba jelenthette volna a reményt a párizsiak ellen. A holland tréner azonban nem így gondolkodott: a 79. percben lehívta a pályáról játékosát, aki nem volt túl boldog.

Az ESPN francia újságírója, Julien Laurens arra hívta fel a figyelmet, hogy a magyar középpályás nem fogott kezet edzőjével, amikor elhagyta pályát.
Amikor Szoboszlait lecserélték, nem fogott kezet Slottal. Úgy tűnt, meglepte a döntés. Elképzelhető, hogy a hétvégi Fulham elleni bajnoki mérkőzés előtt pihenőt akartak adni neki, ugyanakkor számomra ez arra is utalhat, hogy Slot kezd elveszíteni néhány játékosát
– fogalmazott Laurens, aki szerint a jelenet akár egy komolyabb, a háttérben húzódó feszültségekre is utalhat.
A Liverpool ismét padlóra került, és egyre több jel utal arra, hogy Slot elvesztette az öltözőt. A PSG elleni vereséget követően például a Liverpool hátvédje, Ibrahima Konaté nyíltan kimondta, hogy a vezetőedző feladata megtalálni a megoldásokat a visszavágóra.
Az ilyen mini lázadások általában nagyobb problémák első nyilvános jelei lehetnek. Szoboszlai is tisztában lehetett azzal, hogy reakciója komoly visszhangot vált ki a médiában, így nehéz elképzelni, hogy nem tudatoson döntött a kézfogás ellen.
Ugyanakkor Arne Slot nem érzi, hogy szorulna körülötte a hurok. A holland tréner a Fulham elleni mérkőzést megelőző sajtótájékoztatón meglehetősen furcsa kijelentést tett: elmondása szerint érzi a sportigazgató, a vezetők és a szurkolók támogatását - a gyenge teljesítmény ellenére. Ez felettébb érdekes annak fényében, hogy a Manchester City elleni megalázó vereséget követően a drukkerek a holland utódjának beharangozott Xabi Alonso nevét skandálták a stadionban...
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.