Május utolsó hétvégén nemcsak Bajnokok Ligája-finálét rendezik meg Budapesten. A világ legnagyobb kispályás amatőr futballtornájának, a Red Bull Four 2 Score-nak az országos döntője is a magyar fővárosban lesz, amelyen Szoboszlai Dominik is részt vesz. Az eseményen továbbá a Premier League-ben is megforduló, 42-szeres válogatott Torghelle Sándor és a 16-szoros válogatott újpesti ikon, Kabát Péter is képviselteti magát. Utóbbi szemei előtt ráadásul a végső győzelem lebeg.

Torghelle és Kabát a budapesti finálét megelőző selejtezőkön kieső csapatok játékosaiból állítanak össze egy-egy gárdát a döntőre, afféle játékosmegfigyelőként.
Ennek jegyében a hétvégén Győrben rendezett selejtezőkön is jelen voltak, ahol három csapat harcolta ki a fináléba jutást. Május 31-én pedig a tét nem kisebb, mint a részvétel a torontói világbajnokságon.
Győzd le Szoboszlai csapatát, és repülj Torontóba!
– reklámozza a Bajnokok Ligája-döntő másnapján rendezett tornát a Red Bull, amelyen tavaly a liverpooli-sztár gyerekkori barátai bizonyultak a legjobbnak, így automatikusan kvalifikálták magukat az idei fináléra is. Ám Kabát Peti összeválogatott csapatára biztosan érdemes lesz figyelni, hiszen az újpesti klubikon komoly ambíciókkal vág neki az országos döntőnek.
Megnyerjük az egész tornát!
– írta a Red Bull legújabb videójához az egykori futballista.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.