Döntöttek Arne Slot sorsáról, a szurkolóknál betelt a pohár

Szoboszlai Dominik
PUBLIKÁLÁS: 2025. december 07. 07:15
Arne Slot csapata ismét csődöt mondott. A Leeds-Liverpool mérkőzés után a szurkolók a vezetőedző távozását követelik.

Szoboszlai Dominik idei második bajnoki gólját szerezte a Leeds-Liverpool Premier League mérkőzésen, de végül ez sem volt elég a három ponthoz. Pedig Arne Slot csapata a második félidőben 2-0-ra is vezetett, viszont a hazaiaknak kétszer is összejött az egyenlítés, végül 3-3 lett a vége. A Vörösök vesszőfutása ezzel tovább folytatódik, és könnyen lehet, hogy a következő mérkőzésen már nem a holland vezetőedző fog a kispadon ülni.

A szurkolók már döntöttek Arne Slot sorsáról a Leeds-Liverpool meccs után
A szurkolók már döntöttek Arne Slot sorsáról a Leeds-Liverpool meccs után Fotó: Robbie Jay Barratt - AMA

A holland szakember a meccs után azt mondta, nem az ő személye a fontos.

Ez nem rólam szól. Ez rólunk és a szurkolóinkról.

- mondta Slot, aki szerint együtt kell ebből a helyzetből kikecmeregniük.

 

A szurkolók már döntöttek Slot sorsáról

A Liverpool-szimpatizánsok türelme láthatóan elfogyott Arne Slottal szemben, amit a találkozót követően a közösségi médiában is nyíltan hangoztattak:

„Slotnak távoznia kell, fogalma sincs, hogyan hozza rendbe ezt a csapatot” – fakadt ki az egyik drukker.

„Slot, köszönjük a tavalyi bajnoki címet, de eljött az idő, hogy búcsút intsünk neked – és ha lehet, Konatét is vidd magaddal” – írta egy másik.

Valaki mutassa már meg az edzőnek a kijáratot; szívesen segítek összepakolni, csak tűnjön el innen minél hamarabb

 – fogalmazott egy harmadik.

Leeds-Liverpool: Vajon ez volt Slot utolsó meccse?

Másfél héttel ezelőtt szivárgott ki, hogy a klub vezetősége három mérkőzést (West Ham, Sunderland, Leeds) adott a vezetőedzőnek, hogy javítson az eredményeken. Állítólag az elvárás minimum 7 pont volt, ezt nem sikerült teljesítenie Slotnak, hiszen csak egy győzelemre és két döntetlenre futotta. Valószínűleg már vasárnap válságstábot hívnak össze Liverpoolban, és könnyen lehet, hogy már a következő bajnoki forduló előtt új edzőt ültetnek a kispadra.

Szoboszlaira nem lehet panasz

A Liverpool harmadik gólját szerző magyar klasszis végigjátszotta a mérkőzést, és ismét a csapat egyik legjobbja volt, amit a szurkolók is észrevettek:

"Ekitiké és Szoboszlai egyaránt rászolgáltak volna a győzelemre. Szoboszlai egész mérkőzésen két másik középpályás munkáját végezte el” – írta egy elismerő kommentelő.

Amikor igazán nagy a nyomás, egyedül Szoboszlai az, akire mindig számíthatunk, a többiek tehetetlenek az ilyen helyzetekben.

– fogalmazott egy másik.

Szoboszlai gólja:

Premier League – nagyon messze a címvédés!

A világ legintenzívebb bajnokságában idén sincs üresjárat: a címvédő Liverpool és a Manchester United botladozásai is bizonyítják, hogy Angliában bárki képes legyőzni bárkit. Egy váratlan gól, egy kihagyott ziccer – és máris borul a papírforma. Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos is hétről hétre a legnagyobb sztárok között küzd a Premier League futballszentélyeiben, ahol minden forduló új történetet ír. A TippmixPRO-n most még izgalmasabbak az angol rangadók – tippelj, és éld át a futball legkeményebb bajnokságának hangulatát!
Figyelem! A szerencsejáték függőséget okozhat. 18 éven aluliak számára nem ajánlott.

 Részletek itt! 

 

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.