Noha még két évig (2027 nyaráig) a Herthához kötötte a szerződése, berlini nevelőegyesülete ingyen engedte el a Puskás Akadémia NB I-es csapatához igazolt Dárdai Palkót – tudta meg a Bild.
A 26 éves támadó átigazolásával így is mindenki jól járt. A német másodosztályú Hertha azért, mert megspórolja az előző szezonban a kispadra szorult legidősebb Dárdai fiú évi 700 ezer eurós (280 millió forint) gázsiját. Ráadásul a felcsútiak az ereményektől függően később még fizethetnek a berlinieknek bónuszokat, mint ahogy Dárdai Palkó eseteges továbbétékesítéséből is részesedik exklubja.
– Palkó azzal a kéréssel fordult hozzánk, hogy klubot váltson, és közösen talltunk egy minden érintett számára jó megoldást. Herthás és az is marad, mi pedig csak jót kívánunk neki a további útjára – kommentálta az átigazolást Benjamin Weber sportigazgató, míg a magyar csapatnál több játéklehetőségben (és újabb válogatottságokban) bízó Dárdai Palkó így fogalmazott:
– Nagyon hálás vagyok, hogy a Hertha BSC-nél valóra váélthattam a gyerekkori álmom, gólokat lőttem az első csapatban és a szurkolótábor előtt ünnepelhettem. Természetesen továbbra is követni fogom a Herthát, miközben örülök az új kihívásnak.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.