Csapás, csapás hátán, apjáról mesélt Mick Schumacher

mick schumacher
PUBLIKÁLÁS: 2026. március 19. 14:00
Mick Schumacher egyelőre nem sok vizet zavar az IndyCarban. Annál kíváncsibbak az emberek a gyerekkorára és F1-legenda édesapjára.

Ennél nehezebben bajosan indulhatna Mick Schumacher számára az amerikai IndyCar jelentette új fejezet az autóversenyzői karrierjében. Miután a bemutatkozó futamán – önhibáján kívül – már a negyedik kanyarban karambolozott, majd a másodikon egy rakoncátlankodó kerékcsavarnak is "köszönhetően" a 18. helyen ért célba, harmadik nekifutásra meg tökutolsó (22.) lett. Pedig nővére, Gina is a helyszínen szurkolt neki, aki sokkal sikeresebb a maga sportágában: világbajnok és sokszoros díjnyertes westernlovas.

Mick Schumacher eddig három futamon égett le az IndyCarban
Mick Schumacher eddig három futamon égett le az IndyCarban
Fotó: NurPhoto via AFP

A Forma-1-ben hétszeres világbajnok Michael Schumacher 26 éves fia is eljutott ugyan az F1-ig, de ott 2020-ban és 2021-ben gyengén szerepelt a Haas istállónál, és még a jól csengő neve sem segítette vissza álmai sorozatába. Három évnyi hiábavaló próbálkozás után döntött Mick az Indycar mellett, pedig nagybátyja, Ralf Schumacher szerint nagyon rossz lóra tett ezzel. A kis Schumi azonban nem zavartatja magát a kritikáktól.

Mick Schumacher a családjáról vallott

Ez egyszerűen egy hülye verseny volt

– intézte el az áthajtásos büntetéssel és egy megpördüléssel is nehezített futamát Mick Schumacher, akiről egyelőre minden bírálat lepereg.

Annál bőségesebben beszélt a családjáról, amelynek éppen a hétvégi IndyCar-versenynek otthont adó Texasban van egy lovasfarmja. Egy podcastban Mick a 2013-as síbalesete óta ápolásra szoruló édesapját is felemlegette:

Nagyon szerettem tanácsokat kapni tőle.

A család igyekezett a lehető leginkább védeni engem. A Forma-4-es szereplésemig más néven versenyeztem (anyja, Corinna asszony leánykori neve után Mick Betsch-ként – a szerző). Persze a gokartpályákon mindenki tudta, ki vagyok, de a külvilág nem. Ez megóvott a túlzott nyilvánosságtól. Ezért nincsenek rólam 15 éves korom előtti képek. Így zavartalanul nőhettem fel és érezhettem, milyen egy egyszerű gyereként versenyezni. Ez nagyon jót tett nekem. Apám nagy hangsúlyt fektetett arra, hogy meglegyen a lehetőségem ugyanolyan gyerek lenni, mint akik ott gokartoztak – emlékezett vissza a gondtalan gyerekéveire Mick.

A Schumacher-fiú idén költözött Európából az Egyesült Államokba, ahol a nővére már családanyaként és világklasszis westernlovasként éli az életét. Náluk ő is otthonra lelt Texasban, így nem kellett keresnie magának: kapott egy saját házat a ranchen.

– A mamám és a nővérem lovagolnak. Rengeteg lovunk van, magunk tenyésztjük is őket: nagyszerű munkát végeznek velük. Nevet szereztek maguknak ezen a teületen is. Több mint 200 lovunk lehet. Ez egy nagy üzlet. Gina és a férje nagyon értenek ahhoz, hogyan vezessék a birtokot – dicsérte nővérét és sógorát Michael Schumacher fia.

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.