A 2026-os Forma-1-es Kínai Nagydíj több szempontból is mérföldkőnek bizonyult: mindamellett, hogy a Mercedes 19 éves pilótája, Kimi Antonelli volt az, aki elsőként hajtott át a célvonalon a csapattársa, George Russell előtt, amivel minden idők második legfiatalabb futamgyőztese lett, a hétszeres világbajnok Lewis Hamilton harmadikként ért be, ezzel pedig megszerezte Ferraris pályafutása első dobogós helyezését. Mögötte a csapattársa, Charles Leclerc végzett a negyedik helyen, így a Scuderia összességében eredményes hétvégét tudhat maga mögött. Azonban ezt nem mindenki látja így.

A hétvégi verseny egyik fénypontja volt az, ahogy a Ferrari két pilótája igen kemény, kerék a kerék elleni csatát vívott egymással mindkét futamon, a szombati sprinten pedig Leclerc volt az, aki legyőzte a csapattársát. Nem mindenki volt azonban lenyűgözve a két versenyző küzdelmétől: az 1997-es év Forma-1-es világbajnoka, Jacques Villeneuve szerint ezzel a csapat győzelmi esélyeit szabotálták.
Egy kissé túlzásba estek, és tönkretették a Ferrari versenyét. A második és harmadik helyen álltak, de olyan keményen küzdöttek egymással, hogy az tönkretette a gumijaikat, és abban a két körben öt másodpercet vesztettek Antonellivel szemben
- mondta el Villeneuve a Sky Sportsnak, a csatorna F1-es szakértője, Jamie Chadwick azonban nem osztotta ezt az álláspontot: szerinte a Mercedes egyébként is túl gyors lett volna a Ferrari számára, továbbá kifejezetten tetszett neki az a kemény küzdelem is, amit Hamilton és Leclerc bemutatott.
A Ferrari két versenyzője a futam során többször is helyet cserélt egymással: előbb Leclerc előzte meg Hamiltont, mielőtt a brit több körös küzdelem után vissza tudta szerezni a dobogós helyet. A verseny után a csapatfőnök, Fred Vasseur kijelentette, bízik mindkét pilótában, és kitartott amellett, hogy a csapatutasítások nem lettek volna igazságosak abban a helyzetben.
Mindketten profik, ez pedig jó a csapatnak, jó az F1-nek, és én azt szeretném, ha ez így maradna
- tette hozzá Vasseur, a SPORTBible beszámolója szerint.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.