Már sokan, és sokféleképpen próbálták megmagyarázni azt, hogy az F1 hétszeres világbajnoka miért nem képes arra a teljesítményre a Ferrarival, amit mindenki remélt tőle. Vélhetően az olasz istálló egykori csapatfőnöke, Mattia Binotto jár a legközelebb az igazsághoz, ugyanis szerinte Lewis Hamilton már öreg ahhoz, hogy sikerre vigye a Ferrarit. Az Automoto.it portálnak nem tagadta, már korábban is bírálta a Scuderia döntését a brit pilóta szerződtetése miatt.
A maranellóiak egykori vezére, aki jelenleg a Saubert és az Audi projektjét irányítja, nem csinált titkot abból, hogy szerinte Hamilton már nem alkalmas arra a szerepre, amit a Ferrari szánt neki. A hétszeres világbajnok az idén a kínai sprintgyőzelmét leszámítva inkább csak küszködik azzal a Ferrarival, amelyikkel a csapattársa, Charles Leclerc már háromszor is dobogóra állhatott az eddigi kilenc versenyhétvégén.
Mattia Binotto csapatvezetőként elért eredményei a Ferrarival:
Hamilton már egy bizonyos életkorban jár. A Ferrari akkor igazolta le, amikor a karrierje végén jár. Az ideális az lett volna, ha néhány évvel korábban át tudják hozni. Világos, hogy a pályán nyújtott teljesítmény és az eredmények nincsenek ott, ahol jelenleg szeretnék. De nagyon jól ismerem a csapat minden egyes tagját, és tudom, hogy tehetségesek, erősek és jók a képességeik. Képesek lesznek fejleszteni az autón és jól teljesíteni a jövőben. És hiszem, hogy a Ferrari még arathat némi sikert idén
– fogalmazott elég keményen Binotto, aki bízik abban, hogy a Ferrari azért idén képes lehet még szép eredményekre.
Hamilton már az év elején szenvedett a teszteken a Ferrarival:
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.