

A rák hosszú, de akár gyors lefolyású betegség is lehet, amely túlmutat a testi tüneteken. Hatással van a lelkiállapotra, a családi és társas kapcsolatokra, sőt az anyagi biztonságra is. Minden diagnózis mögött egyéni sors áll: veszteségek, félelmek, alkalmazkodás, újrakezdés. Éppen ezért egyre nagyobb hangsúlyt kap az emberközpontú ellátás, amely nemcsak a betegséget, hanem az embert egészében veszi figyelembe. A Rákellenes Világnap erre is felhívja a figyelmet.

A 2026-os Rákellenes Világnap alkalmából a Nemzetközi Rákellenes Unió (UICC) az Upside Down Challenge elnevezésű nemzetközi kezdeményezéssel hívja párbeszédre a közösségeket. A kampány arra bátorítja az embereket és szervezeteket, hogy osszák meg saját nézőpontjukat arról, miként formálja át a rák az életüket. Minden diagnózis mögött egy egyedi emberi történet áll: a gyász, a fájdalom, a gyógyulás, a rugalmasság és a szeretet.
A daganat a sejtek kontrollálatlan szaporodásának következménye, amely lehet jóindulatú vagy rosszindulatú. Utóbbiak esetében a betegség lefolyását rontja, hogy a kóros sejtek más szövetekre és szervekre is átterjedhetnek, valamint nagyobb az esély a kezelés utáni kiújulásra.
A gyógyulási lehetőségeket több tényező határozza meg, például a daganat elhelyezkedése, típusa, kiterjedése, növekedési üteme, valamint az, hogy az adott betegségre milyen kezelések állnak rendelkezésre. A daganatos megbetegedések gyakoriságuk és összetettségük miatt komoly terhet rónak az érintettekre, családjukra, valamint az egészségügyi ellátórendszerre is.
Számos daganattípus kialakulásában az életmódbeli tényezők nagyobb szerepet játszanak, mint az öröklött hajlam. Ebben nyújt iránymutatást az Európai Rákellenes Kódex, amelyet a Nemzetközi Rákkutatási Ügynökség (IARC) és az Európai Bizottság dolgozott ki. Az ajánlások azokra a kockázatokra hívják fel a figyelmet, amelyek tudatos döntésekkel csökkenthetők, és hangsúlyozzák a szűrővizsgálatok és a védőoltások szerepét is.
A megelőzés alapjai sokszor a mindennapi szokásokban rejlenek, helyes életmóddal rengeteget tehetünk magunkért:
A szűrés célja, hogy panaszmentes állapotban is időben felismerhető legyen egy esetleges elváltozás. Magyarországon a 45–65 éves nők 2 évenkénti mammográfiás emlőszűrése szervezett formában működik, valamint a 25–65 éves nők 3 évenkénti méhnyakszűrése és az 50–70 év közötti nők és férfiak vastagbélszűrése ajánlott. Ezek mellett ajánlott az évenkénti fogászati és bőrgyógyászati ellenőrzés, valamint az 50 év feletti férfiak számára a prosztata rendszeres vizsgálata.
Fogadjuk el a meghívást és vegyünk részt a szűrővizsgálatokon, mert az életünket is megmentheti.
Az egészség hosszú távú befektetés, a Rákellenes Világnap pedig jó alkalom arra, hogy újra átgondoljuk, mit tehetünk érte nap mint nap.
Tudd meg, mi okozza a rák megfékezhetetlen növekedését:
Ezek a cikkek is érdekelhetnek:



Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.