Fenyő Miklós családja az 1956-os forradalom után emigrált az USA-ba, ahol fiatalon első kézből ismerhette meg az amerikai rock and roll életérzést, Elvis Presley és Jerry Lee Lewis zenéjét. Ezek az inspirációk vezettek később a zenekarához, a Hungáriához, ezek a korai évek kellettek, hogy Fenyő később a hazai rock and roll arany- és platinalemezes előadója, kimagasló alakja legyen. De miért távozott hirtelen az USA-ból a család, amikor New Yorkban éltek, kapcsolatai is voltak, apja pedig állást is talált?

A Mélyvíz, csak megúszóknak című, Fenyő Miklós 2025 végén megjelent könyvéből kiderül, hogy a család épp nyugalomban élt két éve New Yorkban, próbálták felvenni az amerikai tempót, életritmust, igyekeztek beilleszkedni, amikor megjelent náluk két ballonkabátos úr. A még gyermek Miki épp valami westernfilmet nézett a tévében, a két szigorú férfi apját kereste, aki nem volt ott. Közölték, hogy másnap délután 3-kor jönnek, legyen otthon.
Az ígéret szép szó: másnap megint jöttek, mint kiderült, a bevándorlási hivatal emberei voltak. A hidegháborús légkörben minden kommunistagyanús bevándorlót kitoloncoltak az országból, a CIA akkori vezetőjének döntése értelmében Fenyőék sem maradhattak. Mint Miklós írta a könyvében, az apja 1956 előtt egy minisztériumban dolgozott itthon, szerinte ez párton kívüliként akkor lehetetlen lett volna. Fenyő szerint mindegy volt, ki mit tudott, ki mit hitt, a nemzetbiztonságiak meggyőződtek valamiről, és egy napot kaptak, hogy pakoljanak. Mindegy volt, hová mennek, csak az USA-ból el.
A találkozó utáni napon autó ment értük, a két ballonkabátos úr közé kellett beülnie Fenyő apjának: valójában csak őt utasították ki, Fenyő édesanyja és a 11-12 éves Miki maradhatott volna.
A szülők nem akartak külön élni, a döntés megszületett, feltették őket egy hatalmas gépre, amely Frankfurtba repült. Mint a rock and roll hazai királya a könyvében írta, utána kamaszként többször szóvá tette itthon apjának, hogy miért nem hagyták kinn rokonnál, barátoknál, rocksztár, világsztár lett volna. Apja ilyenkor általában azzal válaszolt, hogy ha marad, valószínűleg hősi halott lett volna a vietnámi háborúban…
Az ötvenes évek feszült politikai helyzete okozta tehát Fenyő apjának kitoloncolását, ha ez nincs, nyilvánvalóan minden másképp alakul, nem lesz Hungária: bár Dolly, Novai, Szikora attól még egymásra találhattak volna.
A történetben azonban volt még egy csavar, amikor egészen más irányt vettek az események. Akkoriban disszidálásnak hívták az engedélyek nélküli kiutazást, börtön járt érte. A kiutasítás után egy nappal a család összeomolva ült a frankfurti repülőtéren, és a MALÉV-gépre vártak, hogy Budapestre repítse őket. Ott döntötte el édesanyja, hogy a hirtelen hazatérés olyan kockázatos, hogy előzőleg tapogatózni illene, miféle retorzióra számíthatnak.

Míg apja barátai itthon próbáltak segíteni, hogy a hazatérő Fenyő-családot ne büntessék a disszidálás miatt, a família Manchesterben telepedett le egy időre. Miklós azt hitte, hogy Anglia egy kis Amerika lesz, de nem azt találta, amire számított. Mindenesetre a legújabb, legmenőbb zenékhez ugyanúgy hozzájuthatott, mint az Egyesült Államokban - nem úgy, mint az ötvenes évek végén itthon. Közben új szerelme is lett, a futball. Mint ismert, ekkor lett a Manchester United nagy drukkere, majd később az Újpestté is.
Mint írta Fenyő, az angliai tartózkodás egyszerre volt hosszú és rövid. Már beilleszkedett, amikor egy nap, 1959-ben édesanyja közölte vele, hogy pakoljon, holnap nagyon korán indulnak. Ebből már tudta, hogy véget ért a nagy kaland, és talán valami új kezdődik majd, a régi helyszínen, a Szent István park környékén. Így is történt, apja pedig megúszta börtön nélkül.
Fenyő Miklós 78 éves korában hunyt el, tüdőgyulladás okozta szövődmények következtében. A hazai rock and roll zene megkerülhetetlen alakja, eMeRTon-díjas énekes, billentyűs, dalszerző, szövegíró óriási űrt hagy maga után, zenészek százai búcsúznak tőle. Fenyő Miklós halála több ezer rajongónak is örökre feldolgozhatatlan marad.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.