Jákli Mónika halála mélyen megrázta az országot, még azokat is sokként érte a tragikus autóbaleset híre, akik csak a tévéműsorokból, vagy a közösségi médiából ismerték a fitneszmodellt, Boráros Gábor kislányának édesanyját.

Jákli Mónika autóbalesetben hunyt el, január 21-én hajnalban, a szlovákiai Nagymegyer közelében. A baleset pontos körülményeit továbbra is nyomozza a rendőrség. Jákli Mónika volt párja, és gyermekének édesapja, Boráros Gábor azonban úgy gondolja, Jákli párja, Roderik felelős a rejtélyes tragédiáért, aminek már többször hangot is adott.

A család ellenben az MMA-harcosról mondott csúnya dolgokat, mert korábban többször is fenyegető üzeneteket küldött Mónikának, amiért a nő állítólag távoltartási végzést is kért ellene, de Boráros tagadja, hogy tudna ilyen dokumentumról. Ez azonban nem változtat azon a tragikus tényen, hogy Jákli Mónika meghalt, temetésére a szlovákiai Alistálon került sor január 29-én.
A napokban Jákli Mónika halála után alig több mint egy héttel rémisztő hír kezdett el terjedni a szlovák sajtóban. A Nový Čas napilap információi szerint Dóra, Boráros Gábor barátnője is súlyos közúti balesetet szenvedett Dunaszerdahely közelében, alig pár nappal azután, hogy Jákli Mónika életét vesztette a volánnál.

A portál szerint két személygépkocsi ütközött össze egy kritikus útszakaszon, Povoda (Pódafa) község közelében. A rendőrség szerint a baleset valószínű oka figyelmetlenség volt. Az eddig megállapított információk szerint a 27 éves sofőr feltehetően nem adott elsőbbséget a kereszteződésen való áthaladáskor egy másik személygépkocsinak – mondta az említett napilapnak a nagyszombati rendőrség szóvivője, Zlatica Antalová.
Hozzátette, hogy a balesetben mindkét sofőr megsérült, sérüléseik kórházi ellátást igényeltek. Az alkoholszondás vizsgálatok mindkét résztvevőnél negatívak voltak.
A barátnőm, Dóra balesetet szenvedett. Egy olyan kereszteződésben történt, ahol gyakorlatilag minden nap történik baleset. Nemrég ott még két ember is életét vesztette
– nyilatkozta a lapnak Boráros, aki a rémisztő eset alatt edzésen volt, telefonon értesült a balesetről, ami szerencsére nem végződött tragikusan.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.