

Nem mindenki felejt könnyen, a horoszkóp szerint azonban van 3 csillagjegy, aki addig nem nyugszik, amíg bosszút nem áll a sérelmeiért. Míg egyesek képesek továbblépni, ők erre egyszerűen képtelenek. Nézzük, kikről van szó!

Megbántottad? Lehet, hogy mosolyog és kedvesen szól hozzád, de gondolatban már a bosszút tervezi. Az asztrológia szerint egyes csillagjegyek híresek arról, hogy ha átléped a határukat, nem lesz benne köszönet. Minden egyes sérelmet mélyen elásnak magukban és megvárják a legmegfelelőbb pillanatot, amikor végre elégtételt vehetnek. Tehát most felfedjük a 3 legveszélyesebb állatövi jegyet, akikkel jobb, ha vigyázol.
Első helyen végeztek a Vízöntők, akiknek bizony nagyon veszélyes a sötét oldaluk. Bár egy ideig könnyű velük a közös hangot megtalálni, de ez pillanatok alatt megváltozhat. A jegy szülötteit szabad szellem és nyitott gondolkodás jellemzi, mégis szeretnek hangot adni a véleményüknek, és ki nem állhatják az ellenvetést. Látszólag úgy tűnhet, hogy nagyon jóban vagytok, aztán egy váratlan pillanatban távolságtartóvá válnak. A Vízöntők tehát teljesen kiszámíthatatlanok, így meg se próbálj rajtuk kiigazodni.
A Skorpióknak nem véletlen van rossz hírnevük, hiszen míg egyes Skorpiók kordában tudják tartani az érzelmeiket, másokkal nem érdemes ujjat húzni. A jegy szülöttei ugyanis szenvedélyes természetük miatt könnyedén dönthetnek a bosszú mellett, ha véletlenül megbántod őket. Lételemük a manipuláció, ezért számíts arra, hogy a környezetedet is megpróbálják ellened hangolni. Az egészben pedig az a legrosszabb, hogy szinte képtelenek megbocsátani, mivel örökre az eszükbe vésik a történteket.
A Bakok egészen addig a kedves oldalukat mutatják, amíg versenyszituációba nem kerülnek. Mivel az egyik legkitartóbb és legcéltudatosabb jegynek tartják őket, számukra nem létezik lehetetlen. Öreg lelkek tele bölcsességgel, ami nagy hasznukra válik, ha revansot akarnak venni másokon. Tehát csak akkor versenyezz egy Bakkal, ha a legrosszabbra is felkészültél.
Szeretnéd jobban megismerni az egyes csillagjegyek tulajdonságait? Akkor nézd meg az alábbi videót:



Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.