
A koleszterin életfontosságú funkciók ellátásához szükséges. A magas koleszterinszint számos súlyos betegség előfutára lehet, de a koleszterin túl alacsony szintje sem egészséges. Az emberi szervezet minden részében megtalálható, kiváltképpen az epében, a mellékvesékben és az idegrendszerben, vagyis az agyban.
A koleszterin létfontosságú zsír, amely a szervezetben számos feladatot lát el, köztük az agyműködést is befolyásolja. Kevesen tudják, de az agyban található a test teljes koleszterintartalmának 20-25 százaléka, amely az idegsejtek közötti kapcsolatok felépítésében és fenntartásában játszik létfontosságú szerepet. Ezek a kapcsolatok alapvetőek a memória, a hatékony tanulás és a gondolkodás szempontjából – íjra a Healthline. Ha azonban túl kevés koleszterin áll rendelkezésre a szervezetben, akkor az gyengítheti az agyműködést is, ezáltal memóriaproblémákhoz és sejtkárosodáshoz vezethet. A koleszterin egyensúlyának felborulása összefüggésbe hozható különböző neurodegeneratív betegségekkel is, mint például az Alzheimer-kór vagy a Parkinson-kór.
Az agy működéséhez szükséges koleszterint saját magának állítja elő, miközben a vérben található koleszterin egészen másképpen, de szintén befolyásolja a szellemi működést. A magas koleszterinszint felnőttkorban összefügghet a későbbi szellemi hanyatlással és a demencia kockázatával. Ugyanakkor minél idősebb valaki, annál árnyaltabb a kép: egyes kutatások kimutatták, hogy a magas koleszterinszint akár jótékony hatással is bírhat, és inkább a koleszterinszint ingadozását tartják kockázatosnak. Az agyműködés hanyatlását a koleszterincsökkentő gyógyszerekkel is összefüggésbe hozták, de ezt orvosilag sosem támasztották alá.
Ha a vérben túlságosan magas az LDL-koleszterin szintje, akkor úgynevezett zsíros plakkok formájában lerakódhat az érfalak belső részén, ezáltal csökkentheti az erek rugalmasságát és szűkíti azok átmérőjét, sőt végső esetben akár teljesen el is zárhatja azokat. A magas koleszterinszint fokozza a szív- és érrendszeri betegségek, köztük a stroke és a szívinfarktus kockázatát, és egyes daganatos betegségek veszélyét is növeli.
Ez is érdekelhet:
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.