Kolerajárvány – Bezártak az iskolák

Kolerajárvány – Bezártak az iskolák

iskola
PUBLIKÁLÁS: 2023. január 04. 06:42
A malawi hatóságok felfüggesztették az általános és középiskolák újra nyitását az ország két legnagyobb városában az eddig 595 áldozatot követelő kolerajárvány miatt - írta a BBC hírportálja.

A malawi hatóságok felfüggesztették az általános és középiskolák újra nyitását az ország két legnagyobb városában az eddig 595 áldozatot követelő kolerajárvány miatt - írta a BBC hírportálja.

Malawiban tavaly márciusban tört ki a kolerajárvány, azonban csak az utóbbi időben súlyosbodott: szilveszter napján 19-en halt meg a betegségben. A járvány Malawi 28 körzetének szinte mindegyikére kiterjedt.

Khumbize Chiponda egészségügyi miniszter elmondta, hogy az iskolák még legalább két hétig zárva maradnak. Hozzátette, a kormányzat sajnálja, ha az utolsó pillanatban hozott döntés fennakadásokat okozott a szülőknek, akik kedden már vitték volna iskolába a gyerekeiket, de kiemelte, hogy az intézkedésre a gyerekek biztonságának érdekében volt szükség.

kolera
Fotó: 123rf.com

A kolerát a Vibrio cholerae nevű baktérium okozza, a szervezetbe általában szennyezett étellel vagy ivóvízzel kerül. Gyerekeket és felnőtteket egyaránt megbetegíthet, elsősorban súlyos hasmenést okoz. Amennyiben a beteg nem kap megfelelő kezelést, a gyors kiszáradás miatt órákon belül halálos lehet a kór.

A hatóságok szerint a most kezdődő esős évszak tovább súlyosbíthatja a járványt, ugyanis a szennyvízzel keveredő árvíz a vízforrásokat is veszélyezteti. A helyzetet tovább nehezíti, hogy a városokban hiányzik a megfelelő vízelvezetés.

Az Afrikai Unió közegészségügyi hivatala (Africa Centres for Disease Control) szerint aggasztó az áldozatok számának növekedése, amit annak tulajdonítanak, hogy a betegek nem jutnak időben a megfelelő kezeléshez.

Olvasd el ezt is!

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.