Igen népszerű álhír, hogy a vízben feloldott cayenne-i bors visszafordíthatja a szívrohamot. Eszerint ha a szívinfarktusos beteg nyelve alá bejuttatunk egy-két kanál vízben feloldott cayenne-i borsot (ami nem más, mint egy nagyon erős chili paprika őrleménye), akkor a szívroham megáll és a folyamat visszafordul.
Az állítás igazságtartalmát semmilyen kutatás sem igazolta eddig. Egyetlen mentőben, orvosi ügyeleten és kórházban sem alkalmaznak sehol sem vízben oldott paprikaőrleményt semmilyen panasz, így a szívroham kezelésére sem. A hagyományos, tudományos bizonyítékokon alapuló orvoslásban kételkedők ettől még hihetnek a cayenne-i bors szívre gyakorolt csodálatos hatásában. Bár ha józan ésszel mérlegelünk, akkor hamar arra a következtetésre juthatunk, hogy senkinek nem állna érdekében elhallgatni egy olyan szert, amely viszonylag olcsón és tömegesen előállítható, és képes a szívinfarktust megállítani.
A miokardiális infarktus úgy alakul ki, hogy a szívbe áramló vér útját elzárja valami: jellemzően egy vérrög vagy az érfalakról leváló plakk. Emiatt a szívizomsejtek nem jutnak elég oxigénhez, és lassan elhalnak. Igaz, hogy nincs olyan tudományos vizsgálat, amely azt kutatta volna, hogy a vízben feloldott cayenne-i bors (tehát paprikaőrlemény) mennyi idő alatt szívódik fel az emésztőrendszerből, és jut be a véráramba. Azt sem vizsgálták, hogy a cayenne-i borsban található vegyületek képesek-e feloldani az eret elzáró plakkot vagy vérrögöt. Azt viszont pontosan tudjuk, melyek azok a vegyületek, amelyek bizonyítottan hatásosak a szívinfarktus kezelése során. A caenne-i bors vegyületei nincsenek ezen a listán.
A Cayenne-bors nem bors, hanem a csípős ízű csilipaprika fűszerként használt, durva őrleménye. A chili fűszerkeverékek egyik meghatározó alkotója. Magyar elnevezése feltehetőleg a "pepper" szó téves fordításának eredménye, mely az angol nyelvben borsot és paprikát is jelent.
Mivel ez a fűszer egy nagyon erős paprika, így a paprikára jellemző kapszaicin nevű vegyület igen magas arányban található benne, ez pedig megnöveli a szervezet hőérzetét. Mivel a cayenne-i bors rendkívül erős, ezért könnyen gyomorpanaszokat okozhat. Ez hiányzik a legkevésbé egy súlyos szívbetegség esetén. A plakkot vagy a vérrögöt biztosan nem képes feloldani.
Ha a környezetünkben valaki szívinfarktust kap, és leáll a szívverése, akkor a legjobb, ha azonnal mentőt hívunk, és ha lehetőségünk van rá, akkor használjunk defibrillátort. A cayenne-i bors egészen biztosan nem fogja újraindítani a szívet. Ez teljes képtelenség.
Az orvosi személyzet úgy tudja a szívrohamban szenvedő beteget megmenteni, hogy igyekszik minél előbb megnyitni az elzáródott érszakaszt. Ennek többféle módja van, először olyan gyógyszereket adnak - jellemzően intravénásan -, amelyek megakadályozzák a vérrögképződést, és azt, hogy további plakkok jussanak a szívbe. Oxigént is adnak a betegnek, mivel a szívroham során a vérkeringés és így a szervezet oxigénellátása is rendkívül lelassul.
Alkalmaznak bizonyítottan plakkoldó (trombotikus) szereket is. Ezeket jellemzően vénásan adják be vagy közvetlenül a vérrögbe, plakkba juttatják be. Ezeknek a szereknek az alkalmazását sok szempont mérlegelése alapján meghozott bonyolult döntések előzik meg.
A szívinfraktust ténylegesen visszafordítani úgy lehet tehát, ha az eret elzáró a vérrögöt, plakkor gyógyszerrel feloldják, vagy fizikailag (angioplasztikával) eltávolítják, illetve az elzáródott érszakaszt kikerülik koronaér-bypass műtéttel.
Ki van zárva, hogy egy orvos vízben feloldott cayenne-i borsot fecskendezne a szívinfarktusos beteg véráramába. Amellett, hogy ezt minden szakmai törvény és a józan ész is tiltja, rendkívül fájdalmas lehet. Márpedig szívinfarktus esetén nem szoktak szájon át gyógyszereket adni, mert nagyon sokáig tartana, amíg a szer az emésztőrendszeren keresztül a váráramba jutna, ez nagyon lassú és egyáltalán nem hatékony folyamat. Szívroham esetén egyszerűen nincs ennyi idő.
Tehát egyszerűen nincs semmilyen bizonyíték arra, hogy a cayenne-i bors vizes oldatra a szívrohamban szenvedő, életveszélyes állapotban lévő beteg szájába juttatva segítene, ez még a józan ésszel is ellentétes. Arra viszont vannak dokumentált adatok, hogy a rendkívül erős cayenne-i bors, illetve a magas kapszaicintartalmú szerek rendszeres szedése szívrohamot váltott ki.
Amíg még nem következett be a baj, jobban tesszük, ha a háziorvosunkhoz fordulunk, és elhisszük neki, hogy képes a hatásos, bizonyítottan hatékony módszerek alkalmazására, és a el tudja dönteni, hogy mi hatásos és mi nem. Dr. Komáromi Zoltán háziorvos szerint az orvosoknak elsősorban alternatívát kell nyújtaniuk a korszerű gyógymódok, szerek alkalmazásával. Képesek vagyunk ma már egy beteg vérnyomását 24 órán át stabilizálni, és ettől a beteg jobban érzi magát. Ilyen szerek harminc évvel ezelőtt még nem voltak elérhetőek, és még húsz évvel ezelőtt is sokkal többe kerültek, mint manapság. Ha a beteg korszerű, bizonyítottan hatásos, elérhető kezelést kap, akkor sokkal nagyobb bizalommal viszonyul az egészségügyi ellátórendszerhez, és kevésbé lesz értelme internetről, innen-onnan összeszedett, bizonyítatlan butaságokban hinnie - teszi hozzá dr. Komáromi Zoltán.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.