A túl sok D-vitamin bevételének veszélyeire figyelmeztetnek a szakértők, miután egy középkorú férfi a túladagolást követően annyira beteg lett, hogy az orvosok attól tartottak, hogy még a rák is kialakulhat a szervezetében.
Kórházba került egy középkorú férfi, miután háziorvosánál nem múló hányásról, hányingerről, gyomorfájdalmakról és lábgörcsökről panaszkodott három hónapra visszamenően, ezalatt pedig 12 kg-ot fogyott. A pácienst fülzúgás, szájszárazság és olthatatlan szomjúság is gyötörte –írja a Daily Mail.
Tünetei egy hónappal azután kezdődtek, hogy egy magán táplálkozási szakértőnél tett látogatást követően a férfi több mint 20 vény nélkül kapható táplálékkiegészítőt kezdett szedni naponta, köztük 50 000 nemzetközi egység (NE) D-vitamint naponta háromszor. Ez az adag 80-szor nagyobb, mint az ajánlott adag.
A beteget kórházba szállították, számtalan vizsgálaton esett át, emellett CT- és MRI-vizsgálatokat végeztek rajta, hogy kizárják a rákos megbetegedések és a bakteriális fertőzések fennállását.
A vérvizsgálatok kimutatták, hogy a D-vitamin szintje hétszer magasabb volt a normálnál, és akut vesekárosodást szenvedett, így férfit az osztályon tartották. A férfi a D-vitamin mellett omega-3-at, B2-, B9-, C-, K2-vitamint, valamint számos egyéb ásványi és probiotikus kiegészítőt szedett.
Több mint egy hétig kórházban volt, gyógyszereket és intravénásan adtak folyadékot neki, amivel ki tudták üríteni a táplálékkiegészítőket a szervezetéből.
A D-vitamin a kalcium mennyiségét segít szabályozni a szervezetben, mely hatással van a csontozatra, fogakra és az izmokra.
A D-vitamin toxicitását általában a nagy dózisú D-vitamin-kiegészítők okozzák, nem az étrend vagy a napsugárzás. Ennek az az oka, hogy a szervezet szabályozza a napsugárzás által termelt D-vitamin mennyiségét, és még a dúsított élelmiszerek sem tartalmaznak elegendő D-vitamint ahhoz, hogy mérgezővé váljanak.
„Ez az esetjelentés tovább emeli az olyan étrend-kiegészítők lehetséges toxicitását, amelyek nagyrészt biztonságosnak tekinthetők mindaddig, amíg nem biztonságos mennyiségben vagy nem biztonságos kombinációkban veszik őket”– mondja egy szakértő.
Az Egyesült Államokban az országos egészségügyi intézet szerint napi 15 mikrogramm vagy 600 NE D-vitamin ajánlott felnőtteknek 69 éves korig. 70 éves és idősebb felnőttek esetében az adag naponta 20 mikrogrammra vagy 800 NE-re emelkedik. A csecsemők, gyermekek és serdülők számára ajánlott mennyiséget az Amerikai Gyermekgyógyászati Akadémia nemrégiben megduplázta napi 10 mikrogrammra vagy 400 NE-re.
A D-vitamin zsírban oldódó vitamin, de a szteroid hormonok családjába tartozó aktív hormon is. A bőrben termelődik napfény hatására (szervezetünk szintetizálni képes) és számos életfunkciónkban fontos szerepet játszik.
Segít szabályozni a kalcium és a foszfát mennyiségét a szervezetben. Ezek a tápanyagok szükségesek a csontok, fogak és izmok egészségének megőrzéséhez.
A szervezet természetes módon termel D-vitamint, ha az napfénynek van kitéve. A D-vitamin olyan élelmiszerekben is megtalálható, mint az édesvízi és tengeri zsíros halak (lazac, tonhal, tőkehalmáj), máj és a belsőségek, vargányagomba, tej, tojássárgája.
Télen szervezetünk számára pótolnunk kell a D-vitamint, táplálkozásunkban növeljük a zsíros halak fogyasztását. A nemzetközi ajánlások alapján a megállapított napi mennyiséget szedjük szájon át.
A szakértők tanácsa szerint a legtöbb ember számára napi 10 mikrogramm (μg) elegendő.
A túl sok bevitel hosszú ideig veszélyes kalcium-felhalmozódáshoz vezethet a szervezetben, ami meggyengítheti a csontokat, valamint károsíthatja a szívet és a veséket. Nemzetközi ajánlások alapján, a felnőttek ne vegyenek be napi 100 μg-nál többet. Az 1-10 éves gyermekek napi adagja nem haladhatja meg az 50 μg-ot, és a 12 hónaposnál fiatalabb csecsemők napi adagja nem haladhatja meg a 25 μg-ot.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.