Nők között gyakori, hogy utazáskor – legyen az autó, busz, vagy vonat – szinte azonnal pisilhetnékük támad. Ismerős tünet?
Nem kell izgulni, általában nagyon prózai oka van ennek a jelenségnek.
Holott, a gyakori vizelési inger oka az esetek zömében pont a jellemzően kevés folyadékfogyasztás, illetve az ennek következtében túl kicsi húgyhólyag. Bizony, a dehidratáltság sok-sok káros következménye közül ez az egyik.
Szerencsére a dolog házilag könnyen orvosolható. Nem kell hozzá más, mint kellő odafigyeléssel bevinni szervezetünkbe a naponta szükséges cirka 2,5 liternyi folyadékot (bár, az optimális mennyiség sok mindentől függ: hőmérséklet, testsúly, izzadás, fizikai aktivitás, táplálkozás). Sajnos, a dolog úgy áll, hogy ha már érezzük a szomjúságot – nagy valószínűséggel dehidratáltak vagyunk, szóval, ne várjuk meg, amíg elepedünk egy pohár víz után!
Egy-két hónap alatt a szervezetünk meghálálja, ha szükséges mennyiségű vízzel segítjük a működését. Többek között azzal, hogy a hólyagunk mérete is megfelelővé válik, azaz: vége a folytonos pisilésnek!
Egyébként pedig – képzeljük el, mi lenne, ha a mosógépbe csak mosószert töltenénk, vizet pedig alig… Nos, valahogy a testünk „mosógépe” is így van vele.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.