Megérkezett Spanyolországba az uniós központi beszerzésből származó, majomhimlő kezelésére használt Tecovirimat nevű vírusellenes készítmény első adagja.
Carolina Darias egészségügyi miniszter nem részletezte a beérkezett mennyiséget, de hangsúlyozta, hogy az antivirális szert elsősorban azoknál a betegeknél fogják alkalmazni, akiknél a kór súlyos tüneteket okoz.
Mint mondta, az uniós Egészségügyi Szükséghelyzet-reagálási Hatóságon (HERA) keresztül "hamarosan" 200 adag érkezik az Imvanex nevű feketehimlő elleni védőoltásból, amelyet a tapasztalatok szerint eredményesen alkalmaznak a majomhimlő esetében is.
Ismertetése szerint már 156-ra emelkedett a Spanyolországban igazolt fertőzések száma, a legtöbb fertőzöttet a fővárost is magában foglaló madridi autonóm tartományban azonosították. A legtöbb esetet, 139-et, ebben a régióban diagnosztizálták. Az eddig azonosított fertőzések mindegyike enyhe lefolyású.A madridi tartományi kormány korábbi tájékoztatása szerint a fertőzések többsége az egyik fővárosi szaunához kapcsolható, amelyet már be is zártak a hatóságok.
A Közép- és Nyugat-Afrika trópusi esőerdeiben is ritka vírust Európában először 2018-ban, az Egyesült Királyságban azonosították. A tünetek közé a jellegzetes kiütések mellett a láz, fejfájás, izomfájdalom, hátfájás, duzzadt nyirokcsomók, hidegrázás és fáradtság tartozik. Az ember és ember között nehezen terjedő betegségnek nincs ellenszere, az eredetileg feketehimlő ellen készült vakcinák mindazonáltal magas fokú védelmet nyújtanak ellene.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.