Hetek óta tömeges teszteléssel és egyes lakóövezetek ideiglenes lezárásával igyekeznek megakadályozni a COVID esetszámok robbanásszerű növekedését Sanghajban. Ezek a törekvések eddig nem vezettek eredményre, így most két szakaszban teljesen lezárják a több, mint 26 millió fős várost.
A város lezárásának hírét hétfőn jelentették be, mire az emberek pánikszerűen rohamozták meg a boltokat, bevásárlóközpontokat, és elkezdték felvásárolni a készleteket - számol be a Velvet.
A település keleti felét már blokád alá is vették négy teljes napra, a nyugati felére pénteken került sor.
Sanghaj az ázsiai ország egyik legfontosabb gazdasági központja, így hatalmas szerepe van a globális ellátásokban, amely az intézkedés következtében megrekedhet.
"A zárlat várhatóan nemcsak a kínai, hanem a globális ellátási láncokra is hatással lesz"
– nyilatkozta a Reutersnek Maximilian Butek sanghaji német gazdasági képviselő.
A szigorú járványügyi intézkedésre a hivatalos tájékoztatás szerint azért került sor, hogy hatékonyabban tudják kiszűrni az új fertőzötteket. Csak vasárnap 3 ezer 450 tünetmentes koronavírusos esetet jelentettek Sanghajban, ami az összes új fertőzés közel 70 százalékát teszi ki Kínában – írja a BBC cikke nyomán a 444.hu.
Nem Sanghaj az egyetlen kínai nagyváros, amit lezárnak: korábban hasonló sorsra jutott a 9 milliós Csilin városa is. Peking szigorú zéró-COVID stratégiát követ, ezért a jövőben az esetszámok növekedése esetén további szigorítások és hasonló intézkedések várhatók ott és több nagyvárosban is.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.