A válás megölheti a gyerek lelkét

A válás megölheti a gyerek lelkét

gyerek
PUBLIKÁLÁS: 2022. március 30. 10:09
A válás minden résztvevő számára nehéz lelki folyamat, főként akkor, ha a felek sértettségük miatt képtelenek eltekinteni saját fájdalmuktól, és emiatt a gyermekük sérül leginkább…

A válás minden résztvevő számára nehéz lelki folyamat, főként akkor, ha a felek sértettségük miatt képtelenek eltekinteni saját fájdalmuktól, és emiatt a gyermekük sérül leginkább…

Attól függ, hogy a válás trauma lesz-e a gyerek számára vagy sem, hogy utána a szülők miként kommunikálnak egymással és a gyermekükkel. A gyerek felé ilyenkor mi a jó kommunikáció? Mik a leggyakoribb hibák, amiket a szülők elkövethetnek?

„Az egyik gyakori hiba, hogy a szülők a gyermeken keresztül üzengetnek egymással. Ez azért rossz, mert ha egy negatív hírt közöl a gyerek vagy félreérti a másik, akkor magára veszi az üzenet hordozója, vagyis a gyerek. Azt fogja gondolni, hogy rá haragszik például az apukája, mert ő mondta a rossz hírt. Az sem szerencsés, ha a gyereket felnőttként kezeljük, a felnőtt párkapcsolati problémáinkat beszéljük meg vele. Azért könnyű ebbe belecsúszni, mert a nagyobbacska óvodás és annál idősebb gyerekeknek imponál az, ha a szülő vele akar lelkizni, tetszik neki, ha az egyik szülő megosztja vele a felnőtt dolgait. Ez egy kapcsolódás neki a szülővel, és kvázi kéri is ezt a helyzetet. Azonban abszolút nem mindegy, hogy mit és hogyan mondok el neki. Hiszen a válás párkapcsolati, férfi-női szinten történik, ám a szülő-gyerek kapcsolat nem bomlik fel. A gyerek teljesen más minőségben van az anyjával és az apjával a válás után. A gyereknek az az érdeke, hogy mind a két szülővel megmaradjon ugyanaz a kapcsolati szál – ugyanolyan minőségben és mennyiségben. Itt a felnőtt embernek kell elkülönítenie azt, hogy neki párkapcsolati sértettsége van, amit nem tolhat rá a gyerekére. Ha például a nőnek szexuális problémája volt a férjével, az nem tartozik a gyerekre. Az lenne az ideális, ha a gyermek szintjén – a saját sértettség ellenére – támogatni tudja, hogy az apjával normális, jó kapcsolata legyen” – mondja Bojti Andrea klinikai gyermek- és ifjúságpszichológus a Spirit fm-en is hallható #nofilter - Nők filter nélkül Köböl Anitával legújabb adásában.

A legnagyobb hiba pedig az, ha egymás ellen hangolják a gyereket, illetve eszköznek használják a saját sértettségükben, haragból vagy bosszúvágytól fűtve.

Könnyű belecsúszni abba, hogy például az egyik szülő szidja a másikat a gyerek előtt, aki - ha hazamegy - a másik szülőtől is kapja ugyanezt a szidást. Mit él meg a gyerek? Ő kötődik mind a két szülőhöz, neki minkét szülő hiteles, tehát elhiszi azt, amit mond neki, nem kérdőjelezi meg. Ha szépen átmosom a fejét, és azt sulykolom, hogy az anyád ilyen meg olyan, akkor ezzel a tudattal megy haza, és máris rosszul érzi magát abban a kettősségben, hogy ő rosszat gondol az anyukájáról. Ebből szokott lenni az úgynevezett lojalitás konfliktus, hogy visszamegy az anyához, és nagyon megváltozik a viselkedése, és idő, míg visszaáll a régi kerékvágásba. Ezután ha az anya ráerősít erre, és ő elkezdi az apát szidni, amit a gyerek megint elhisz, akkor folyamatos kettősségben éli az életét. Azok a szülők, akik ezt csinálják, azt kockáztatják, hogy a gyereknek ebből egy idő után elege lesz, és lelép. Örüljünk neki, ha nem egy deviáns csoporthoz csatlakozik, hanem csak elköltözik az ország másik végébe egyetemre. A gyereknek a lelkét meg tudja ölni, ha azt érzi, hogy folyamatosan uszítják” – teszi hozzá Bojti Andrea klinikai gyermek- és ifjúságpszichológus.

Olvasd el ezt is!

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.