Pattanások megjelenhetnek az orcákon, a homlokon, az áll környékén, a mellkason, a karokon, de még a háton is – ezeken a testtájakon ugyanis a faggyútermelésünk fokozottabb, így hajlamosabbak a gyulladásra.
A legtöbb kozmetikum és kozmetikai kezelés az arc pattanástalanítására fókuszál, de érdemes azokkal a területekkel is foglalkozni, melyek nincsenek mindig szem előtt. Hogy mit tehetünk például a hátunk szépségéért, arról Dr. Széchenyi Kornél, orvos-esztétikai specialista, a Budai New Beauty Orvos-Esztétikai Központ vezetője mesél.
A pattanások keletkezése általában genetikai vagy hormonális okokra vezethetők vissza, és elsősorban a tinédzsereknél figyelhető meg. Azok, akik hajlamosabbak a pattanásokra, gyakran nem csak az arcukon tapasztalnak gyulladásokat, hanem egyéb testrészeiken is.
A rendszeres kozmetikai kezelés is csökkentheti, akár el is tüntetheti a bőrproblémát.
„A hát kezelése az arckezeléshez hasonlóan zajlik: első lépésként a bőrt letisztítjuk, a speciális radír segítségével az elhalt hámsejteket eltávolítjuk. A bőr felpuhítására ózonos gőzölést alkalmazunk, majd ezt követően kitisztítjuk a bőrt, és alapos fertőtlenítés után felhelyezzük a pakolásokat. A hátkezelés mindig személyre szabottan történik, a klasszikus tisztítás mellett lehetőség van, gyulladáscsökkentő peelingre, azaz bőrmegújító kezelésre” - teszi hozzá.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.