Soha nem látott esetszám várható - Készülj az omikron robbanására

Soha nem látott esetszám várható - Készülj az omikron robbanására

omikron
PUBLIKÁLÁS: 2022. január 20. 11:19
Rövidesen soha nem látott esetszámot produkál az ötödik járványhullámot uraló omikron koronavírus-variáns, ez pedig nagy teher lesz az egészségügynek, az ELTE tanszékvezető egyetemi tanára ezért azt javasolja, a rizikócsoportokba tartozók kérjék a negyedik oltást - számol be az Infostart.

Rövidesen soha nem látott esetszámot produkál az ötödik járványhullámot uraló omikron koronavírus-variáns, ez pedig nagy teher lesz az egészségügynek, az ELTE tanszékvezető egyetemi tanára ezért azt javasolja, a rizikócsoportokba tartozók kérjék a negyedik oltást - számol be az Infostart.

Egy héten belül robbanásszerű omikronhullámra számít az ELTE tanszékvezető egyetemi tanára, Kacskovics Imre, aki erről egy, a pandémia egészségturizmusra gyakorolt hatásaival foglalkozó konferencia után beszélt az InfoRádiónak.

"Most, a következő hónapban fog kibontakozni az omikronhullám, vélhetően tetőzni is, ezért kerülni kell a zárt helyeket, így a jacuzzit, az élményfürdőt vagy a szaunát is, amelyek teret adnak a fertőzés közvetlen átadásának. Vannak olyan lehetőségek, amelyek szerint a családok bungalószerűen tudnak pihenni, elkülönülten, lehet ilyenekkel élni, a nagy fertőzési kockázatot vissza kell fogni" - tette világossá.

A nemzetközi példák szerinte azt mutatják, hogy az előző hullámokban tapasztaltakhoz képest

az omikron hullám sokkal gyorsabb lefutású.

"Már az is eleve érdekes, hogy sokkal gyorsabban meg is jelent; emlékezhetünk a deltára, amely másfél hónap késedelem után jelent meg hazánkban, az omikron 7-10 nappal az angol megjelenés után már itt volt Budapesten, Magyarországon."

Fotó: 123rf.com

Kacskovics Imre biztosra veszi, hogy kisebb a súlyos megbetegedésekre való hajlam az omikronnal fertőződés esetében, ami viszont nem jelenti azt, hogy nincsenek súlyos betegek, de kevesebb ember kerül kórházba, ami viszont így is több lehet, ha a megfertőzöttek száma megugrik - számol be a Portfolio.

A védőoltások nyújtotta védelem az omikronnal szemben viszont szerinte korlátozott, mert "az omikron hatékonyabban tudja kikerülni az oltásokat, mint a delta vagy a korábbi verziók, nagyon jelentős az eltérés az úgynevezett tüskefehérjén,ahol a vírus a sejtet meg tudja fertőzni".

"De azt is látjuk, hogy a harmadik oltás szükséges ahhoz, hogy az ember ne betegedjen meg a vírustól, és mivel a magyarok viszonylag régen, augusztusban kezdték beadni a harmadik oltást, én jó szívvel ajánlom az időseknek, az immunhiányosoknak és az egészségügyi dolgozóknak, hogy a negyedik oltást is érdemes felvenni."

Kacskovics Imre még azt is fontosnak tartotta leszögezni, hogy pár nap alatt felszalad az antitestszám az oltás után, nem kell a védettségre hetekig várni, vagyis aki a veszélyeztetett csoportok valamelyikébe tartozik, még az omikronrobbanás előtt be tudja magának adatni a szükséges oltást.

Olvasd el ezt is!

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.