Napi egy alkoholos itallal megélhetjük akár a kilencven évet is

Napi egy alkoholos itallal megélhetjük akár a kilencven évet is

élethossz
PUBLIKÁLÁS: 2022. január 20. 14:15
Egy friss holland kutatás szerint napi szigorúan egy pohár alkoholos itallal 40 százalékkal több az esély, hogy megéljük a kilencvenéves kort.

Egy friss holland kutatás szerint napi szigorúan egy pohár alkoholos itallal 40 százalékkal több az esély, hogy megéljük a kilencvenéves kort.

A Maastrichti Egyetem orvosi központjának kutatócsoportja több mint ötezer férfit és nőt vont be a kutatásba, akiket a 60-70-es éveikbe lépve kikérdeztek az alkoholfogyasztási szokásaikról – olvasható aDaily Mailcikkében.

Innentől kezdve azt figyelték, hogy melyikük éli meg a kilencvenéves kort, ami az eredmények szerint a résztvevő a nők 34 százalékának, míg a férfiak 16 százalékának sikerült.

Foto:pixabay.com

Ezután az alkoholfogyasztási szokásaikat tekintették át, amelyből egyértelműen kiderült, hogy azok, akik napi nagyjából egy pohárnak megfelelő alkoholt vittek be a szervezetükbe, 40 százalékkal nagyobb eséllyel érték el az idősebb kort.

A kutatás alapján a lényeg a mennyiség betartásán van – a nagyivók korábban haltak, míg azok is, akik egyáltalán nem fogyasztottak alkoholt.

A legjobb hatást a nők esetében a bor, míg a férfiak esetében a whisky, brandy és a gin hozta.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.