Szabó Tímea országgyűlési képviselő tett fel kérdést a minap Pintér Sándor belügyminiszternek. Na nem épp az ingyenes tesztelési lehetőségeket firtatta, ám a válaszból többek között az is kiderült, hogy az Operatív Törzsben folyamatosan napirenden van a kérdés.
Jelen pillanatban Magyarországon csak elvétve van olyan hely, ahol ingyenesen le tudnánk magunkat teszteltetni, hogy jelen van-e a koronavírus a szervezetünkben. Az ezzel foglalkozó központokban borsos árat kérnek egy-egy lehetőségért, nem ritka a tízezer forint feletti számla sem, de a gyógyszertárakban kapható alsópolcos termékek sem kerülnek kevesebbe háromezer forintnál - számol be a Hellomagyar.hu.
Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter említette a napokban egy sajtótájékoztatón, hogy a kormány foglalkozik a tesztek ingyenessé tételének lehetőségével. Ezt erősítette meg a belügyminiszter is, ahogy fogalmazott külföldi példák alapján vizsgálják a kérdést.
Ami nem csoda, hiszen Európa több államában ehhez a szolgáltatáshoz térítésmentesen lehet hozzájutni. De azokban az országokban, ahol szintén fizetős, ott is jellemzően jóval olcsóbb, átlagosan már ezer forint körüli összegért is hozzájuthatunk egy-egy mintavevő készlethez.
Általános gyakorlat, hogy azoknak az embereknek, akik a betegség tüneteit mutatják, a kórházakban és a hivatalos mintavételi helyeken ingyenesen elvégzik a vizsgálatokat, de például Németországban heti három, Portugáliában heti négy ingyenes tesztre van lehetősége az embereknek – ha van panasz, ha nincs.
Pedig a folyamatos és nagyszámú mintavétel igen fontos vírus elleni védekezési eszköz. Azokban az országokban, ahol állandó és nagyarányú tesztelés folyik, a statisztikák szerint sokkal jobban kordában tudják tartani a járványt.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.