Egy új kutatás szerint – ellentétben más vírusfertőzésekkel – a COVID nincs hatással a gyerekek fejlődésére. Igaz, csak a nem súlyos eseteket vizsgálták.
Bár azt már tudni vélik a kutatók, hogy a terhes nők nagyobb kockázatnak vannak kitéve a koronavírus-járvány alatt, egy friss tanulmány szerint az enyhe és mérsékelt lefolyású megbetegedés nincs hatással a születendő magzat agyi kapacitásaira – írja a Sky News.
A kutatáshoz 33 terhes nő MRI-képeit vizsgálták, akik közül mindannyian átestek a koronavírus-fertőzésen. A felvételeket magzati MRI-vel foglalkozó szakemberek elemezték, akik arra jutottak, hogy a fertőzés semmilyen hatással nem volt a születendő gyermekek agyára – számol be a Hvg.hu.
A kutatást vezető Sophia Stoecklein, a müncheni Ludwig Maximilian szakembere szerint bár a tanulmány segíthet meggyőzni az aggódó szülőket, hozzátette, hogy súlyos szövődményekkel járó fertőzésen átesett anyákat nem vizsgáltak. Emellett leszögezte azt is, hogy egyelőre nagyon ritka azoknak az eseteknek a száma, ahol az anya megbetegedése a magzatnál fertőzéshez vezetett, ennek hatása és veszélyei pedig egyelőre ismeretlenek.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.