A koronavírus fertőzés ellen oltást felvett emberekben hamis biztonságérzet alakulhat ki, miközben Európában terjed a járvány – figyelmeztetett az Egészségügyi Világszervezet (WHO).
Bár a vakcina működik, nem akadályozza meg teljesen a koronavírus terjedését – hívta fel a figyelmet a napokban Tedros Adhanom Ghebreyesus, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója, aki Genfben tartott sajtótájékoztatót a pandémiáról.
Aggasztó emiatt, hogy sok, oltást felvett emberben hamis biztonságérzet alakul ki, miközben Európában tombol a járvány.
„Számos országgal és közösséggel kapcsolatosan aggaszt bennünket az a hamis biztonságérzet, mely szerint az oltások véget vetettek a járványnak és a vakcinát felvett embereknek nem kell más óvintézkedéseket tenniük" - mondta. – "Valóban, ha az oltást beadatta valaki, sokkal kisebb a súlyos betegség és a halál kockázata, ám továbbra is fennáll a fertőzés és mások megfertőzésének lehetősége”.
A figyelmeztetés a járvány elmélyülésével kapcsolatban érkezett, ahol a november 15-i hét koronavírus-halálozásai a többi halálesethez viszonyítva elérték a 60 százalékot.
A WHO hangsúlyozta: Európában robbanásszerűen, több mint 700 ezerrel megnövekedhet a halálos áldozatok száma a tél folyamán – ami azt jelenti, hogy 2,2 millió emberéletet veszíthetünk el a koronavírus-járvány következtében.
Mindezt az egészségügyi hatóság a vírus rendkívül fertőző Delta-variánsnak tulajdonítja; valamint annak, hogy a kormányok azt sugallják: a Covid-19 már nem jelent vészhelyzetet, hiszen enyhítették az intézkedéseket; szintén nagy gond, hogy sokan vannak, akik még mindig nem vették fel az oltást.
A WHO adatai szerint az európaiak több mint 53 százaléka teljesen be van oltva a koronavírus ellen, Tedros azonban arra kér mindenkit: tegyenek továbbra is óvintézkedéseket a fertőzések és mások megfertőzésének megakadályozása érdekében - beleértve a maszk viselését, a társadalmi távolság megtartását, a tömeg kerülését. A találkozókat célszerű szabadban vagy jól szellőző helyeken megejteni.
„Miközben ismét Európa a járvány középpontja, azért a régió egyetlen országa sem került még ki az erdőből” – fogalmazott az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója.
Fontos, hogy minden ország megnövelje kapacitásait és biztosítsa a megfelelő intézkedések megtételét - a jövőbeni koronavírus-hullámok legrosszabb következményeinek elkerülésért.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.