Az emlékeink helyekhez kötődnek?

Egy új élmény beépítésekor a látás és a felfedezés egyaránt szükséges a stabilitáshoz az emberek epizodikus emlékezetében - állítják az Oregoni Egyetem kutatói.

Az emberi agy folyamatosan rögzíti a tapasztalatokat az emlékezetben. A kutatók kísérletükben úgy tanulmányozták az emlékezet összetevőit, hogy rögzítették az idegsejtek aktivitását patkányok hippokampuszában, miközben az állatokkal új tevékenységeket végeztettek. Az emberekhez hasonlóan ugyanis az agyi aktivitás a patkányokban is bizonyos helyeken, az úgynevezett „hely sejtekben” tapasztalható. Úgy vélik, hogy ezek a sejtek alkotják együttesen a környezet mentális térképét.

A Proceedings of the National Academy of Sciences folyóiratban közzétett tanulmány szerint azonban jelentős különbségek vannak a letérképezés módját illetően. A patkányoknak közvetlenül meg kell tapasztalniuk egy helyet ahhoz, hogy stabil reprezentációt alkothassanak az agyukban. A látás adja a kép nagyját, de a megtapasztalás égeti az emlékezetbe.

„A hippokampusz egy kisméretű struktúra az ember középső temporális lebenyében” - nyilatkozta a kutatás vezetője, David C. Rowland. „Létfontosságú az új epizodikus emlékek kialakulása szempontjából, ezért nem meglepő, hogy a hippokampusz a memóriazavarok, például az Alzheimer-kór fő célpontja is egyben.”

Az új környezet egyszerű megfigyelésének és megtapasztalásának megkülönböztetésére a kutatók egy olyan gyógyszert adtak be a patkányoknak, amely destabilizálta az újonnan létrejött hely mezőket a hippokampuszban. Megmérték a hely sejtek aktivitását, miközben az állatok megfigyelték illetve felfedezték környezetüket. A patkányokat ezután két koncentrikus dobozba tették. Először egy belső dobozban csak a külső dobozt figyelhették meg. Ezután a patkányokba vagy sóoldatot, vagy egy az NMDA-receptort gátló vegyületet fecskendeztek, amely a glutamátot köti meg és az emlékek létrehozásához szükséges, és engedték, hogy a patkányok felfedezhessék a külső dobozt.

A hely mezők, amelyek a külső dobozt képviselték, jelentős eltérést mutattak az NMDA-receptor gátolt állatokban, és egy új környezetére hasonlítottak. A receptor gátlása destabilizálta azoknak a területeknek a hely mezőit, amelyeket alaposan megfigyeltek, de nem fedeztek fel. Az állatok „térbeli preferenciája” tehát csak akkor fejlődött ki, amikor közvetlenül megtapasztalták a környezetet, ami hűen tükrözi az epizodikus emlékezet személyes természetét. A személyes tapasztalat gyakorlatilag az epizodikus emlékezet alapja.