COVID – Így kaphatod meg az oltást az oltási akcióhéten

COVID – Így kaphatod meg az oltást az oltási akcióhéten

vakcina
PUBLIKÁLÁS: 2021. november 18. 08:04
A kormány döntése értelmében oltási akcióhetet tartanak jövő hétfőtől vasárnapig a kórházi oltópontokon és egyes szakrendelőkben is - közölte a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára.

A kormány döntése értelmében oltási akcióhetet tartanak jövő hétfőtől vasárnapig a kórházi oltópontokon és egyes szakrendelőkben is - közölte a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára.

György István azt mondta, az összes kórházban, 101 intézményben várják azokat, akik meg akarják kapni a koronavírus elleni vakcinát. Nem kell sem időpontot foglalni, sem előzetesen regisztrálni - hangsúlyozta, hozzátéve: a lényeg, hogy minél többen részt vegyenek az akcióban.

Első, az elmaradt második és harmadik oltásokat is adnak - jelezte az államtitkár.Kiemelte: fontosnak tartják az átoltottság növelését, mivel a delta variáns rendkívül agresszíven fertőz. Biztatják azokat, akik még nem kapták meg a vakcinát, hogy éljenek az akcióhét adta lehetőséggel.

Fotó: MTI/Varga György

György István fontosnak nevezte a harmadik oltás felvételét, mert míg a vírus korábbi variációja ellen nyolc-tíz hónapig is védettséget biztosított a vakcina, a delta variáns esetében már négy-hat hónap után jelentősen csökken az immunválasz.A kórházakban reggel hét órától este hétig várják a jelentkezőket, akiknek hozzájárulási nyilatkozatot kell kitölteniük.

Természetesen nem csupán az oltási akcióhéten lehet megkapni a vakcinát, az időpontfoglaló előtte és utána is nyitva van - hangsúlyozta az államtitkár. Minden kórházi oltóhelyen vannak foglalható dátumok, és a háziorvosokkal is fel lehet venni a kapcsolatot.

Nagyon fontos, hogy "az oltakozási hajlandóságot még tovább tudjuk növelni annak érdekében, hogy a negyedik hullámot is le tudjuk törni" - fogalmazott György István.

A koronavirus.gov.hu oldalon megtalálható a kórházi oltóhelyek listája.

Egyes megyékben szakrendelőkben is immunizálnak az akcióhéten, ezekben az oltásra nyitva álló időtartam eltérhet a kórházi, reggel héttől este hétig húzódó sávtól. A koronavirus.gov.hu oldalon erről is lehet majd tájékozódni - hangsúlyozta az államtitkár.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.