Napi 150-180 halottja lehet november végére a COVID járványnak idehaza...
A napokban az iskolai őszi szünet miatt viszonylag alacsony fertőzésszámok várhatók, utána viszont drasztikusan megnőhet a fertőzöttek száma – mondta Vattay Gábor járványelemző.
Az ELTE Komplex Rendszerek Fizikája Tanszékének vezetője úgy fogalmazott: az átoltottság ellenére a mostani adatok olyan dramatikusan gyors és akadálytalan növekedésre utalnak, amit például Lombardiában láttunk az első hullámban - számol be az Index.hu.
Visszamenőleg elemezve az elmúlt három hét adatait azt látjuk, hogy az esetszámok növekedése új, gyorsabb pályára állt körülbelül 7,5 napos duplázódási rátával. Egy hét késéssel a halálozás is felzárkózott ehhez. Most már az is 7,5 naponként duplázódik. A kórházban lévők számának növekedése is hasonlóvá vált a múlt héten – fejtette ki, hozzátéve: hétfőn csaknem kétszer annyi új fertőzöttet és halálozást jelentettek be, mint egy héttel azelőtt.
Az elemző szerint a következő napokban kedvezőbb adatok érkezhetnek, mivel az előző héten őszi szünet volt az iskolákban, márpedig azok „masszív motorjai” a vírus terjedésének. A szünet miatt ezen a héten csökkenhetnek vagy stagnálhatnak az esetszámok, ami azt a fals érzést keltheti, hogy talán már elértük a csúcsot.
Vattay Gábor modellje szerint ez azért lesz félrevezető, mert november 8. és 10. körül ismét megnőhet az esetszám, és a hónap közepére újra egyértelmű lesz, hogy közel sincs még vége a negyedik hullámnak.
Addigra körülbelül négyezer embert fognak kórházban ápolni, a halálozások száma pedig naponta kilencven körül lehet a járványmodell szerint. Ezután újabb kormányzati intézkedések jöhetnek, amelyek azonban csak később fejthetik ki hatásukat. Így november 22-re már nyolcezer körül lehet a kórházban kezeltek száma, a napi halálozásoké pedig 150-180 körüli.
Vattay Gábor szerint a vírus azért tud most nagy ütemben terjedni, mert az oltás kezdete óta csökkent a védettség, és sokan nem adatták be a harmadik oltást. A Sinopharm és a Szputnyik „elhalványulására” ugyan nem ismertek megbízható adatok, de a látottakból arra kell következtetni, hogy valamelyik vagy mindkettő hatása gyorsabban tűnik el, mint a nyugati oltásoké – mondta az elemző.
"Így azt sejtem, hogy az oltatlanok mellett magas lehet az elhalálozás az év elején az oltottak körében is" – mondta Vattay Gábor.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.